BL-selejtező: befutott egy szurkoló a pályára Pozsonyban, hogy megüsse a bírót

DUDUCZ TIBOR (Pozsony)DUDUCZ TIBOR (Pozsony)
2023.07.14. 10:02
null
A játékvezető menekülése (Fotó: sport24.pluska.sk)
A pozsonyi Slovan nem így képzelte el az idény első tétmeccsét. A Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában a csapat odahaza csupán 1–1-es döntetlent ért el a luxemburgi Swift Hesperange ellen.

 

BL-selejtező: Böde „zsíros kenyere” is betalált; hónaljharapás Pozsonyban

Az összecsapás nem az eredmény miatt lesz emlékezetes. Két eset miatt, amely nagyon ritka az európai klubfoci legmagasabb szintű küzdelmeiben.

A luxemburgi bajnok meglepte a Slovant, egy VAR-ozás után megítélt és értékesített büntetővel megszerezte a vezetést. Szinte lincshangulat alakult ki a pályán és a nézőtéren az ukrán Viktor Kopijevszkij játékvezető ítéletei miatt. Ebben a főszerepet a két Weiss játszotta, akik provokációikkal és reakcióikkal még heccelték is a nézőket. A csapatkapitány, ifj. Vladimír Weiss ismét zseniálisan bánt a labdával, gyönyörű gólt rúgott, de alattomosan, durván játszott. Csak a játékvezető jóakaratának köszönhette, hogy egy sárga lapos figyelmeztetéssel megúszta. Édesapja, az edző Vladimír Weiss a kispadon pedig álladóan ugrált, káromkodott, veszekedett. Ő is megúszta egy sárga lappal.

Aztán 1–1-es állásnál jött a találkozó egyik fekete pontja. A vendég Nego Ekofo szabálytalankodott Juraj Kuckával szemben, ami után a földre kerültek, a Slovan játékosa pedig megharapta ellenfelét. A videóbíró elemzése után a játékvezető piros lappal büntette a többek között az AC Milant is megjáró 99-szeres szlovák válogatott Kucka megmozdulását. A Luis Suárezt és Mike Tysont megidéző jelenet után valószínűleg többhetes eltiltást kap Kucka, aki később a közösségi oldalán elnézést kért.

Jóval nagyobb gondban lehetett volna a pozsonyi csapat a találkozó lefújása után a történtek miatt. Egy szurkoló befutott a pályára, és már-már ütőtávolságon belülre jutott a játékvezetőhöz. A rendezők azonban az utolsó pillanatban megállították. Ezután a drukker kereket oldott és eltűnt a nézőtéren. A biztonsági szolgálat még ekkor is csődöt mondott. Csak jóval a meccs után, Pozsony egyik utcájában fogta el a rendbontót a rendőrség.

Egy biztos, súlyos büntetés vár a Slovanra.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Slovan (szlovák)–FC Swift Hesperange (luxemburgi) 1–1

A visszavágókat jövő szerdán rendezik.

Legfrissebb hírek

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 22:50

Idegenben is nyert, a Levszki Szófia lesz Varga Barnabásék ellenfele a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 19:01

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Budapest és Debrecen mellett Szombathely és Miskolc is nemzetközi kupameccsnek ad otthont

Európa-konferencialiga
2026.08.05. 13:43

BL-selejtező: a Slovan 94. perces góllal nyert Svédországban, a Sparta Praha legyőzte a Lyont

Bajnokok Ligája
2026.08.04. 22:15

Emberelőnyben kétgólos hátrányból fordított a Dinamo Zagreb; a Sturm Graz összesítésben átgázolt a Heartson

Bajnokok Ligája
2026.07.28. 23:04

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
2026.07.22. 21:57