BL, A-csoport: Isztambulban is hibátlan maradt a Bayern

2023.10.24. 20:39
null
Harry Kane és Jamal Musiala gólja döntötte el a három pont sorsát (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjának 3. fordulójában a Bayern München 3–1-re legyőzte idegenben a Galatasarayt.

Kingsley Coman a 8. percben megszerezte a vezetést a Bayernnek, Loroy Sané nagyszerű passza után talált be. A törökök azonnal válaszolhattak volna, akár kétszer is, de Kerem Atürkoglu lövését Sven Ulreich bravúrral védte, majd Ayhan bombázott fölé néhány méterről.

0–1, Coman

A 30. percben büntetőhöz jutott a Galata, és ezt a hazaiak már kihasználták. Egész pontosan Mauro Icardi, aki panenkázva verte át Ulrichet.

1–1, Icardi

A félidő végéig 1–1 maradt az eredmény, ami a helyzeteke száma alapján kisebb csoda volt. A Galata nagyon jól, lendületesen játszott, de sem a török, sem a német együttes nem tudta kihasználni a helyzeteit.

A második játékrészben sem változott a játék képe, mindkét csapat előtt sok lehetőség adódott. Végül a Bayern törte meg a gólcsendet: Harry Kane a 73. percben ismét vezetéshez juttatta Thomas Tuchel csapatát. Aztán hat perccel később Jamal Musiala is betalált, eldöntve a három pont sorsát.

1–2, Kane

1–3, Musiala

A Galatasaray összességében sokkal többet támadott (57–32), és többször lőtt kapura (20–14), de a Bayern több gólt szerzett…

A Bayern lett az első csapat a Bajnokok Ligája történetében, amely sorozatban nyolc idegenbeli csoportmeccset nyert meg. Ezenkívül a csoportkörben 37 találkozó óta nem kapott ki (34 győzelem, 3 döntetlen). Sőt, a bajorok 2020. december 9-ei kezdettel minden csoportmeccsüket megnyerték, összesen 16-ot. Legutóbb az Atlético Madrid úszta meg ellenük vereség nélkül 2020. december 1-én (1–1).

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ, A-CSOPORT

Galatasaray (török)–Bayern München (német) 1–3 (Icardi 30. – 11-esől, ill. Coman 8., Kane 73., Musiala 79.)

Manchester United (angol)–FC Köbenhavn (dán) 1–0 (Maguire 72.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 3 3 9–5 +4 9
2. Galatasaray 3 1 1 1 6–7 –1 4
3. FC Köbenhavn 2 1 1 3–4 –1 1
4. Manchester United 2 2 5–7 –2 0
Legfrissebb hírek

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
12 órája

Rafael Leao Sallai Roland csapattársa lett – hivatalos

Minden más foci
2026.08.30. 14:26

Fordított a Galatasaray, Sallai Rolandnak fontos szerepe volt az egyenlítésben

Légiósok
2026.08.29. 22:39

Sallai Roland csapattársa lesz a Milan portugál válogatott sztárja

Légiósok
2026.08.29. 14:50

Két gólpassz a nyári szerzeménytől, a Bayern a Stuttgart kiütésével kezdte a bajnokságot

Német labdarúgás
2026.08.28. 22:30

BL-győztes középpályással erősített az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.27. 18:30

Musiala már edzésben, de az idénynyitón még nem játszik

Német labdarúgás
2026.08.27. 13:10

Portugál válogatott középpályást igazolt a Benfica

Minden más foci
2026.08.26. 16:04