IFFHS: Ancelotti harmadik edzőként érte el a 200 BL-mérkőzést

2023.10.25. 12:41
null
Carlo Ancelotti harmadik edzőként érte el a 200 meccset a Bajnokok Ligájában (Fotó: Getty Images)
Carlo Ancelotti, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője 200. Bajnokok Ligája-mérkőzésén ült a kispadon kedden, a Braga ellen 2–1-re megnyert idegenbeli találkozón az IFFHS kimutatása szerint.

 

BL: megállíthatatlan Bayern, már az elődöntőről álmodozhatnak Madridban?

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet honlapja kiemelte: az olasz tréner Alex Ferguson és Arsene Wenger után érte el ezt a mérföldkövet. Ancelotti 115. sikerével beérte a legendás skót szakvezetőt, Fergusont a legtöbb megnyert BL-összecsapás örökrangsorában.

A meccs győztes gólját szerző Jude Bellingham a második olyan futballista Christian Karembeu (1998) után a királyi gárdában, aki első három találkozóján betalált az 1992 óta Bajnokok Ligája néven futó sorozatban.

A vendég Bayern Münchennel szemben alulmaradt Galatasaray közel fél év, 23 veretlenül megvívott tétmérkőzés (20 győzelem, 3 döntetlen) után kapott ki ismét. A bajor együttes a csoportkörre vonatkozó három rekordját is tovább javította, egyet pedig megdöntött: sorozatban 16. találkozóját nyerte (más klub nem tudhat tízmeccsesnél hosszabb sorozatot magáénak); 37 meccse veretlen (34 győzelem, 3 döntetlen, más klub nem ért el 30-nál hosszabb szériát); idegenben 19 meccse veretlen (a korábbi rekord 17 volt), és 8. egymást követő idegenbeli sikerét aratta (megelőzve a 2019 és 2021 között hetes szériát teljesített Juventust).

Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

Videó: a Trabzon a háromgólos Szalah vezérletével kiütötte Sallaiékat

Minden más foci
2026.09.19. 21:40

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Bodö a szünetben kapust cserélt, majd öt gólt kapott a Bayern München vendégeként

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:00