Kép: szabálytalan gólt kapott az MU? A sorfalnál álló játékosokat kell nézni!

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.11.30. 09:07
Mint beszámoltunk róla, a Manchester United hiába vezetett kétszer is két góllal a Galatasaray otthonában, 3–3-as döntetlenre végzett, ezzel jó eséllyel már a csoportkörben búcsúzik a labdarúgó Bajnokok Ligájától. Hakim Zijes kétszer is közvetlenül szabadrúgásból volt eredményes, az első gólját 2–0-s angol vezetésnél szerezte. A beIN SPORTS azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy az első találata szabálytalan körülmények között született.

A portál a közösségi oldalán a lövés előtti pillanatot szemlélteti. A szabály úgy szól, hogy ha legalább három játékos áll a védekező csapat sorfalában, akkor a támadó csapat játékosainak legalább egy méterre kell helyezkedniük tőlük, amíg a labda játékba nem kerül. Mint az jól látható, a 9-es számmal játszó Mauro Icardi egészen biztosan nem felelt meg ennek a követelménynek, és zavarhatta André Onana kapust a kilátásban. A VAR, ha vizsgálta is az esetet, nem avatkozott közbe.

A Manchester United csakis akkor tud továbbjutni a csoportjából, ha az utolsó fordulóban legyőzi a Bayern Münchent, a másik mérkőzés (FC Köbenhavn–Galatasaray) pedig döntetlenre végződik. Ha a bajorokat nem győzi le, akkor arra is nagyon jó esély van, hogy csoportutolsóként végez.

A mérkőzésről bővebben itt olvashatnak.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
A-CSOPORT
GALATASARAY (török)–MANCHESTER UNITED (angol) 3–3 (1–2)
Gólszerző:Zijes (29., 62.), Aktürkoglu (71.), ill.Garnacho (11.), Bruno Fernandes (18.), McTominay (55.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 5 4 1 11– 6 +5 13
2. FC Köbenhavn 5 1 2 2 7– 8 –1 5
3. Galatasaray 5 1 2 2 10–12 –2 5
4. Manchester United 5 1 1 3 12–14 –2 4
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
23 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

A Galata kikapott, de Sallai Roland jól játszott a City ellen

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:03

Szoboszlai Dominik dobhat mentőövet Arne Slotnak

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 06:30

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57
Ezek is érdekelhetik