BL: Belgiumban biztosíthatja be a csoportelsőséget a Barcelona

2023.12.13. 13:34
null
Akár Lewandowski is lehet a Barcelona nyerőembere Belggiumban (Fotó: AFP)
Várhatóan nem pihenteti kulcsjátékosait az Antwerp ellen Xavi, de így is lehetőséget adhat Pau Cubarsínak, a La Masia feltörekvő sztárjának.

Az utolsó pillanatban nevezték Ronald Araújót, Ilkay Gündogant és Robert Lewandowskit az FC Barcelona Antwerp elleni szerdai mérkőzésére. A Marca értesülései szerint Xavi vezetőedző fontolgatta a felsorolt játékosoknak a pihentetését, mivel a csapat matematikailag továbbjutott, és csak az eredmények szerencsétlen kombinációja fosztaná meg őket a csoport első helyétől – a katalánok esetleges belgiumi vereségükkel, és a Sahtar Doneck portói győzelmével végeznének a csoport második helyén.

Az FC Barcelona hivatalos közleménye szerint az utolsó pillanatban történő nevezéseknek az az oka, hogy logisztikai nehézségek miatt a csapat nem a mérkőzés után rögtön, hanem csak csütörtökön utazik vissza Barcelonába. Emiatt nem zárható ki, hogy kénytelen Antwerpenben edzeni a BL-forduló után, és a vezetőedző szeretné, ha valamennyi játékosa a rendelkezésére állna. A sérültek listája így is hosszú: Frenkie de Jong, Marcos Alonso, Gavi, Inigo Martínez és Marc-André ter Stegen játékára biztosan nem számíthat Xavi. Emiatt sok fiatal játékos utazik Belgiumba, köztük a La Masia akadémia 16 éves csiszolatlan gyémántja, Pau Cubarsí.

Az első profi szerződését nemrégiben aláíró középhátvédet több európai topklub is megkereste ajánlatokkal, azonban a Barca egyértelműen magához láncolta. Pau eddig ugrásszerűen veszi az akadályokat, az idény eleje óta Rafael Márquez alapembere lett a Barcelona B-nél, és az Antwerp elleni BL-mérkőzés tökéletes alkalomnak tűnik, hogy a felnőttek között is bemutatkozhasson. 

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
H-CSOPORT
21.00: Royal Antwerp (belga)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: Sport2)

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
10 órája

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55