Az öltőzőben Adele szólt, Reus a szurkolókkal ünnepelte a BL-döntőbe jutást

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.05.08. 10:05
Marco Reus vezényelte az ünneplést a Dortmund továbbjutása után (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Borussia Dortmund 1–0-ra nyert Párizsban, így a PSG-t kettős győzelemmel felülmúlva bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. A németek a pályán a szurkolókkal, majd az öltözőben énekelve ünnepelték a győzelmet, de a közösségi médiás odaszólás sem maradt el.

 

Mats Hummels góljával a Dortmund a hazai egygólos győzelem után Párizsban is nyert. A lefújást követően a játékosok azonnal a vendégtáborhoz szaladtak.

A szurkolókkal való közös ünneplést Marco Reus vezette, aki a napokban jelentette be, hogy 12 év után távozik a Dortmundtól.

A német csapat játékosai ezt követően az öltözőben folytatták az ünneplést. Itt már Jadon Sancho volt a kulcsfigura, aki a tizenhatszor Grammy-díjas Adele egyik legismertebb slágerét énekelte az öltöző közepén.

A 2019–2020-as idényben a BL nyolcaddöntőjében a Dortmund Erling Haaland duplájának köszönhetően hazai pályán 2–1-re legyőzte a PSG-t. A párizsi visszavágón akkor a párizsiak 2–0-ra nyerve továbbjutottak. Ekkor a PSG játékosai a norvég csatár gólörömével szúrtak oda a Dortmundnak.

A Dortmundnál ezt nem felejtették el. „Olyan finom, mint a jó bor!” – kommentálták a németek az X-oldalukon.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Paris Saint-Germain (francia)–Borussia Dortmund (német) 0–1 (0–0)
Párizs, Parc des Princes, 46 435 néző. Vezette: Orsato (olasz)
PSG: G. Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Beraldo, Nuno Mendes – Zaire-Emery (Li Kang In, 76.), Vitinha, Fabián (Asensio, 63.) – O. Dembélé, Goncalo Ramos (Barcola, 63.), K. Mbappé. Vezetőedző: Luis Enrique
Dortmund: Kobel – Ryerson, Hummels, N. Schlotterbeck, Maatsen – Sabitzer, Brandt (F. Nmecha, 85.), Can – Adeyemi (Reus, 56.), Füllkrug, Sancho (Süle, 67.). Vezetőedző: Edin Terzic
Gólszerző: Hummels (50.)
Továbbjutott: a Borussia Dortmund, kettős győzelemmel, 2–0-s összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:24

Európai Szuperkupa: Emery megint elbukta, megvédte a címét a PSG

Bajnokok Ligája
2026.08.12. 22:55

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 18:19

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Francia válogatott balhátvéddel erősített a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.09. 20:16

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26