Pascal Jansen: A továbbjutáshoz gólokat kell lőnünk

N-P. T.N-P. T.
2024.08.13. 23:00
Pascal Jansen (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a dán Midtjylland ellen, így 3–1-es összesítéssel elvesztette a párharcot és kiesett a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében. Az FTC így az El-playoffkörben folytathatja. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

 

A Ferencváros trénerétől, Pascal Jansentől először azt kérdezték, miért az első félidőben játszott jobban csapata a párharc mindkét mérkőzésén.

„Valóban, az első játékrészben mindkét mérkőzésen jobbak voltunk, mint az ellenfél. Megmutatták a fiúk, hogy mennyire is tudnak játszani, mennyire tudják kontrollálni a mérkőzést. De amit elmondtam az előző meccs után is a fiúknak: a nemzetközi futballban, főleg a Bajnokok Ligájában az apró hibák megbosszulják magukat. Az első meccsen is így kerültünk egygólos hátrányba. Mi, mint Fradi szeretnénk megmutatni a világnak, hogy gyorsan tanulunk, és szerintem sikerült is megmutatnunk, de a továbbjutáshoz gólokat kell lőnünk. Elég helyzetet is teremtettünk ahhoz, hogy megnyerjük a meccset.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte, hogy az első félidőben látott lehengerlő támadójáték miért tűnt el a kapott gól után.

„Nem a gól vetett vissza minket. Már az első félidőben is változott a lendület úgy húsz-huszonöt perc után, sok bedobása, szabadrúgása, szöglete volt az ellenfélnek. Annak nagyon örülök, hogy Dibusz Dénes segített minket a védéseivel. A második félidő elején is megvolt a lendület, rögtön volt két nagy helyzetünk, ekkor az ellenfél kapusa mutatott be fontos védéseket. A kapott gól után újra fel kellett állnunk, vissza kellett nyernünk a lendületünket. Nemzetközi szinten nehéz annyit kontrollálni ezeket a meccseket, mint szeretnénk, ezen még dolgoznunk kell.”

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Ferencvárosi TC–Midtjylland (dán) 1–1 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 18 027 néző. Vezette: Orel Grinfeld (Roj Hasszan, Idan Jarkoni) – izraeliek
FTC: Dibusz – Makreckis (Gruber, 83.), I. Cissé (Szevikjan, 83.), Raul Gustavo, Ramírez (Botka, a szünetben) – Rommens, Abu Fani – Ben Romdan, Zachariassen (Kady, 75.), Adama Traoré – Pesics (Bassey 43.). Vezetőedző: Pascal Jansen
MIDTJYLLAND: Ólafsson – J. Andersson, Diao, Bech, Juninho (Gabriel, 70.) – Osorio, Martínez, Askildsen (Simsir, 30.), Sörensen – Franculino, Buksa (Brynhildsen, 71.). Vezetőedző: Thomas Thomasberg
Gólszerző: I. Cissé (17.), ill. Sörensen (50.)
Kiállítva: R. Gustavo (90+6.)
Továbbjutott: a Midtjylland, 3–1-es összesítéssel

Az első mérkőzésen: 0–2

A TALÁLKOZÓ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉSE IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

 

Legfrissebb hírek

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
1 órája

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:38

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16