Yaakobishvili két bravúrt is bemutatott, a Barca lesz a Trabzonspor ellenfele az Ifjúsági Liga fináléjában

M. B.M. B.
2025.04.25. 20:00
null
Fotó: Getty Images
Az FC Barcelona 1–0-ra legyőzte az AZ Alkmaart a labdarúgó Ifjúsági Liga (UEFA Youth League) pénteki nyoni elődöntőjében.

Nem volt védenivalója a nyoni összecsapás első félidejében Yaakobishivli Áronnak, ellenben csapattársai meggyőző fölényben játszottak, s Juan Hernández tizenegyesével már a hetedik percben bevették a hollandok kapuját.

A magyar utánpótlás-válogatott kapus első nagyobb védésére a 66. percig kellett várni, amikor Oerip szabadrúgását tolta ki a bal alsó sarokból. A 85. percben ismét ő őrizte meg a katalán előnyt – ezúttal lábbal hárította Hartog közeli lövését. A második félidőben egyébként feljavult a hollandok játéka, de nehezen találták a fogást a Barca védelmén. A hatperces ráadás sem hozott gólt, így a Barcelona jutott be a hétfői fináléba, ahol a sorozat meglepetéscsapatának számító Trabzonspor lesz az ellenfele.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA
ELŐDÖNTŐ
AZ (holland)–Barcelona (spanyol) 0–1 (J. Hernández 7. – 11-esből)
Korábban
Salzburg (osztrák)–Trabzonspor (török) 1–2 (Mellberg 85., ill. Turan 72., Baskan 89.)

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
19 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51