Interstellar, mitikus Inter — így ünnepelték a döntőbe jutást az olasz sportlapok

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.07. 10:18
null
Forrás: Football Italia
Mint ismert, az Internazionale drámai körülmények között jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe. Mutatjuk, hogyan dolgozta fel a történteket az olasz sportsajtó.

„Mitikus Inter” – virít óriási, kék és fekete betűkkel a Gazzetta dello Sport címlapján. A tekintélyes lap szerint a milánói együttes a „Szuper Yamal Barcáját” verte ki az elődöntőben. A címlap továbbá röviden idézi a győztes gólt szerző Davide Frattesit, továbbá Lautaro Martínezt és Simone Inzaghi vezetőedzőt is. 

Forrás: Football Italia

A Corriere dello Sport az ellenfél legveszélyesen játékosának, Lamine Yamalnak a nevével játszott (Yamala), majd a Gazzettához hasonlóan úgy számolt be, hogy „a mitikus Inter hihetetlen 120 perc után jutott a döntőbe”. A lap szerint egy „science-fiction mérkőzést” láthattunk, s külön kiemelést kapott a párharc során 14 védést bemutató „Super Sommer” teljesítménye is.

Forrás: Football Italia

S ha már szóviccek, akkor a Tuttosport új szintre emelte a műfajt, mert a lap nem egy, de két poént is elsütött a mágikus milánói éjszaka kapcsán. A lap nyomtatott címlapja az „Interstellar” szójátékkal (utalva a 2014-es, azonos címet viselő filmre) kürtölte világgá az Inzaghi-csapat sikerét, amely minőséggel és szívvel harcolta ki a történelmi finálét.

Forrás: Football Italia

Mindeközben a Tuttosport online kiadása az „Interminator” filmes utalással, illetve szójátékkal ütötte fel beszámolóját, amely arról ad hírt, hogy „ez az Inter éve”. 

Forrás: Marca

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
INTERNAZIONALE (olasz)–BARCELONA (spanyol) 4–3 (2–0, 3–3, 4–3) – hosszabbítás után
Milánó, San Siro, 75 504 néző. Vezette: Marciniak (lengyel)
INTER: Sommer – Bisseck (Darmian, 71.), Acerbi, Bastoni – Dumfries (De Vrij, 108.), Barella, Calhanoglu (Zielinski, 79.), Mhitarjan (Frattesi, 79.), Dimarco (Carlos Augusto, 55.) – Lautaro Martínez (Taremi, 71.), M. Thuram. Vezetőedző: Simone Inzaghi
BARCELONA: Szczesny – Eric García (Fort, 98.), Cubarsí (Gavi, 106.), Inigo Martínez (R. Araújo, 76.), Gerard Martín – F. de Jong, Pedri (Pau Víctor, 106.) – Yamal, Dani Olmo (Fermín López, 83.), Raphinha – Ferran Torres (Lewandowski, 90.). Vezetőedző: Hans-Dieter Flick
Gólszerző: Lautaro Martínez (21.), Calhanoglu (45+1. – 11-esből), Acerbi (90+3.), Frattesi (99.), ill. Eric García (54.), Dani Olmo (60.), Raphinha (87.)
Továbbjutott: az Inter, 7–6-os összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
8 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
9 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
14 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21
Ezek is érdekelhetik