Több száz embert állítottak elő a PSG BL-győzelmének ünneplései során

2025.06.02. 14:49
null
Botrányba fulladt az ünneplés (Fotó: Getty Images)
Az elmúlt két napban több száz embert állítottak elő rendbontás miatt Párizsban és Franciaország más területein a Paris Saint-Germain labdarúgócsapata Bajnokok Ligája-győzelmének ünneplései közben.

A döntőt követően, szombatról vasárnapra virradóra 563 előállítás történt Franciaország-szerte, ebből 491 Párizsban, és 307 embert őrizetbe is vettek. Az éjszaka folyamán egy 17 éves fiatalt halálra késeltek a délnyugat-franciaországi Daxban, Párizsban pedig egy húszas éveiben járó fiatalember volt az ünneplés áldozata.

Ezek után a vasárnap éjjel sem telt eseménytelenül a francia fővárosban, ahol Laurent Nunez párizsi rendőrfőnök hétfői tájékoztatása szerint 79 személyt állítottak elő. Velük kapcsolatban Nunez úgy fogalmazott, olyanakról van szó, akiket „rossz szándék vezérelt, nem igazán PSG-drukkerek”. Hajnali fél négyre állt helyre a rend a fővárosban.

A PSG a szombati, müncheni fináléban 5–0-ra győzte le az Internazionalét, ezzel először hódította el a BL-trófeát. A csapat vasárnap délután több mint 100 ezer ember előtt vonult végig a Champs-Élysées-n.

 

 

Legfrissebb hírek

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
8 órája

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Öttusa Eb: négy magyar továbbjutónál több most sem lehetett

Egyéb egyéni
2026.08.05. 22:43

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid öt kilométeren is Eb-ezüstérmes

Úszás
2026.08.05. 10:57

Spanyol siker a női műúszók egyéni technikai versenyében a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.04. 11:24

Olasz aranyérem a műugrók vegyescsapat-versenyében a vizes Eb-n

Úszás
2026.07.31. 16:25