A Bodö/Glimt könnyedén, a Pafosz nagy csatában lett BL-főtáblás

T. Z.T. Z.
2025.08.26. 23:10
null
Jajá gólja a Pafosz továbbjutását jelentette a Zvezda ellen (Fotó: Getty Images)
A Bodö/Glimt és a Pafosz is bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszába, miután a keddi visszavágón mindkét csapat megőrizte az első meccsen összeszedett előnyét a Sturm Grazcal, valamint a Crvena zvezdával szemben.

Földöntúli csodára lett volna szüksége a Sturm Graznak a Bodö/Glimt elleni visszavágón a továbbjutáshoz, hiszen a két gárda első meccsén a norvégok 5–0-s győzelmet arattak. Márpedig egy ideje már tudjuk: a futballban csodák nincsenek, és ez a tétel most sem dőlt meg.

A klagenfurti visszavágó előtt a maradék minimális esélyükbe azért próbálkoztak kapaszkodni a graziak, de a 15. percben végérvényesen elillantak a remények: a Bodö/Glimt ugyanis egy szép tizenhatoson belüli kombináció után Mathias Jörgensen révén megszerezte a vezetést a visszavágón is. 0–1

A Sturm a 30. percben valamelyest kozmetikázott a helyzetén: Nyikita Hajkin elsőre még megmentette csapatát a góltól, a kipattanót azonban az érkező Seedy Jatta a kapuba fejelte. 1–1

A fordulás után a Bodö/Glimt még annyira sem erőltette meg magát, mint az első félidőben, és ezt kihasználta a Sturm, amely a 73. percben Tim Oermann szerencsésen megpattanó 17 méteres lövésével megszerezte a második gólját. 2–1

Az eredmény ezután már nem változott, a Sturm ugyan megnyerte a visszavágót, ám a BL-főtáblára a Bodö/Glimt jutott, méghozzá nagyon simán, 6–2-es összesítéssel.


A másik esti mérkőzés már sokkal izgalmasabban alakult: a Pafosz és a Crvena zvezda párharcának első meccsét a ciprusiak nyerték idegenben 2–1-re, így hazai pályán minden esélyük megvolt a továbbjutásra. A szerbek azonban nem hagyták magukat, a nagyon kiegyenlített, gól nélküli első félidő után a 60. percben a csapatkapitány Mirko Ivanics egy szerencsés, blokkon megpattanó lövéssel bevette a Pafosz kapuját és ezzel kiegyenlítette a párharc állását összesítésben. 0–1

A belgrádiak már a hosszabbításra készültek, amikor érkezett a hideg zuhany: a 89. percben egy jobb oldalról elvégzett szabadrúgásba – amúgy bravúros technikai mozdulattal – belekapott a brazil Jajá, a labda pedig olyan ívben szállt, hogy a végén mindenki meglepetésére behullott a szerbek kapujába. 1–1 

Ez a gól pedig mindent eldöntött: meglepetésre a Pafosz lesz ott a BL-főtáblán (története során először), a Crvena zvezda búcsúzott. 

BAJNOKOK LIGÁJA 
RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓ
Sturm Graz (osztrák)–Bodö/Glimt (norvég) 2–1 (Jatta 30., Oermann 73., ill. M. Jörgensen 15.)
Továbbjutott: a Bodö/Glimt 6–2-es összesítéssel
Pafosz (ciprusi)–Crvena zvezda (szerb) 1–1 (Jajá 89., ill. Ivanics 60.)
Továbbjutott: a Pafosz 3–2-es összesítéssel
KORÁBBAN
Kajrat Almati (kazah)–Celtic (skót) 0–0 – 11-esekkel 3–2
Továbbjutott: a Kajrat Almati 0–0-s összesítéssel, tizenegyesekkel

 

Legfrissebb hírek

Kompany szerint türelemre volt szükségük a Bodö/Glimt ellen, Musiala hálás

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 10:19

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Bodö a szünetben kapust cserélt, majd öt gólt kapott a Bayern München vendégeként

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:00

Férfi röplabda BL-selejtező: október 21-én kezd a Kaposvár

Röplabda
2026.09.07. 20:14

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
2026.09.05. 12:13

Háborús bűnöst éltető molinókat osztott meg hivatalos közösségi oldalán a Crvena zvezda

Európa-liga
2026.08.28. 08:06

Így megy ez a Bodö/Glimtnél: egy nappal a BL-diadal után újra tétmeccset játszanak!

Minden más foci
2026.08.26. 13:32

Hiába a négygólos hátrány a Celtic ellen, a LASK-nak innen is összejött története első BL-főtáblája

Bajnokok Ligája
2026.08.25. 23:40