Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.08.18. 10:20
Kady Borges (20) a BL-főtáblán akar szerepelni (Fotó: Getty Images)
Kady Borges, a jelenleg a Qarabagban szereplő korábbi Ferencváros-labdarúgó nyilatkozott a két csapat keddi Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt.

Kedden 21 órakor a Ferencváros az azeri Qarabagot fogadja a Bajnokok Ligája playoffkörének első mérkőzésén, és az azeri sajtó megkérdezte Kady Borgest, aki korábban a magyar csapatban is szerepelt.

„Természetesen ismerős számomra a Ferencváros, mivel az előző idényben ott is szerepeltem. Jó játékosokból álló csapatról van szó, amelynek remek edzője van. Nehéz mérkőzésre számítok, az apró részletek dönthetnek. Fel kell készülnünk mindenre.”

A brazil labdarúgó arról is beszélt, hogy a szakmai stábnak nincs szüksége az ő tanácsaira.

„Az edzői stáb feltérképez minden ellenfelet, begyűjti a szükséges információkat, és erről tájékoztat is minket. Persze, ha kérdeznek, akkor elmondom én is a véleményemet.”

Kady Borges a Qarabag játékosaként már ünnepelhetett továbbjutást a Ferencváros ellen.

„Korábban játszottam az FTC ellen, de azóta mindkét csapatnál történtek változások. Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy most is továbbjutunk. Persze én a Bajnokok Ligája főtábláján szeretnék játszani, és mindent megteszek ezért.”

BAJNOKOK LIGÁJA
PLAYOFF, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Kedd, 21.00: Ferencvárosi TC–Qarabag (azeri) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
16 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28