Luis Enrique: Nem tudom, hogy igazságos-e a végeredmény, de a futball már csak ilyen játék

Vágólapra másolva!
2025.08.13. 23:55
null
Luis Enrique tovább írta sikertörténetét a PSG-nél (Fotó: Getty Images)
A szerdai európai Szuperkupa-mérkőzésen a Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain 2–2-es rendes játékidő után tizenegyespárbajban legyőzte az Európa-liga-győztes Tottenham Hotspurt. A meccs után a két csapat vezetőedzője értékelte a történteket.

„Nehéz a meccsről beszélni… – kezdte értékelését a párizsiak szakvezetője, Luis Enrique. – Csak öt-hat nap időnk volt edzeni, szóval ez valami hihetetlen dolog. Függetlenül az eredménytől, valamennyi szurkoló végig mellettünk áll és támogatja a csapatot, nagyszerű érzés számunkra, hogy megnyertük a trófeát és megajándékozhattuk őket vele. Nem tudom, hogy igazságos-e a végeredmény, de a futball már csak ilyen játék. Azt hiszem, a Tottenham végig nagyon jól játszott, fizikailag erősebbek nálunk és jobban felkészültek a találkozóra, szóval nagyon nehéz volt a helyzetünk. Van még miben fejlődnünk, és még ennél is többet várok el a játékosaimtól.”

„Jó meccset játszottunk a világ egyik legjobb, talán a legjobb csapata ellen – mondta Thomas Frank, a Tottenham Hotspur edzője a TNT Sportsnak. – Nagyjából nyolcvan percig kontrollálni tudtuk a meccset, egészen a szépítő góljukig, ami megváltoztatta a játék képét. Büszke vagyok a játékosokra, a klubra és a szurkolókra. Igen, azt hiszem, jó néhány dologgal elégedettek lehetünk. Megmutattuk, hogy tudunk alkalmazkodók és gyakorlatiasak lenni, mert ilyennek kell lenni a PSG ellen. A védekezésünk fentebb és visszahúzódva is kivételesen működött. A kettő-kettő jó eredmény. Ha megnézzük a játékosok teljesítményét, azt, amit beletettek, akkor elmondhatjuk, hogy fantasztikus mentalitással futballoztak. Ennek alapnak kell lenni a továbbiakban.”

EURÓPAI SZUPERKUPA-MÉRKŐZÉS
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–TOTTENHAM HOTSPUR (angol) 2–2 (0–1) – tizenegyesekkel 4–3
Udine, Friuli Stadion. Vezette: Joao Pinheiro (portugál)
PSG: Chevalier – Hakimi, Marquinhos, Pacho, N. Mendes – Zaire-Emery (Li Kang In, 67.), Vitinha, Barcola (Mbaye, 67.) – Doué (G. Ramos, 77.), O. Dembélé, Kvarachelia (Fabián Ruiz, 60.). Vezetőedző: Luis Enrique
TOTTENHAM: Vicario – Pedro Porro, Romero, Danso, Van de Ven – Joao Palhinha (A. Gray, 72.), Bentancur, P. Sarr (Bergvall, 90.) – Kudus (Tel, 80.), Richarlison (Solanke, 72.), Spence. Menedzser: Thomas Frank
Gólszerző: Li Kang In (85.), G. Ramos (90+4.), ill. Van de Ven (39.), Romero (48.)

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Az angolok a 84. percben még két góllal vezettek, aztán két csereember egyenlített.

 

 

Legfrissebb hírek

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Három pontot szerzett a Chelsea Liam Rosenior bajnoki debütálásán

Angol labdarúgás
2026.01.17. 18:07

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

Elbukta a városi rangadót, hazai pályán esett ki a PSG a Francia Kupából

Francia labdarúgás
2026.01.12. 23:19

Hiába Haaland jubileumi gólja, ismét csak ikszelt a City; emberhátrányban kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.01.07. 22:40

Ismét jól ment hazai pályán a Newcastle-nek, a Spurs nem tudott nyerni otthon

Angol labdarúgás
2026.01.04. 18:21
Ezek is érdekelhetik