Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

D. S. B.D. S. B.
2025.11.06. 15:18
null
Az Opta szerint az Arsenalnak van a legnagyobb esélye a Bajnokok Ligája megnyerésére (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, negyedik mérkőzését is megnyerte és továbbra sem kapott gólt a Bajnokok Ligája alapszakaszában az Arsenal, amelynek jelentősen nőtt az esélye a végső sikerre a Bajnokok Ligájában az Opta szuperszámítógépének szimulációi alapján.
Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:28

Az Opta „szuperszámítógépe” szerint már az Arsenal a Bajnokok Ligája legnagyobb favoritja

A Real Madrid és a Barcelona sincs ott az öt legesélyesebb csapat között, ellenben a legjobb tízbe öt angol csapat is befért a hatból.

A labdarúgás statisztikáival foglalkozó honlap szuperszámítógépe szokás szerint tízezerszer szimulálta le a Bajnokok Ligájából hátralévő mérkőzéseket, s ez alapján továbbra is az Arsenal számít a legesélyesebbnek a végső sikerre, ugyanis az „ágyúsoknak” már 23.5 százalékot adnak – mint ismert, Mikel Arteta csapata eddigi négy meccsét úgy nyerte meg a sorozatban, hogy gólt sem kapott, a londoniak alapszakaszból való továbbjutása pedig egyre biztosabb, erre 81.4 százalékot ad jelenleg az Opta.

Az alapszakaszban jelenleg ugyancsak négy győzelemmel első Bayern München áll a lista második helyén, a bajorok végső sikerére 14.3 százalék az esély, de fél lábbal már ők is továbbjutónak tekinthetők (74.6 százalék).

A német rekordbajnokot a Manchester City (végső győzelem 12.9, továbbjutás 71.1 százalék) és a Liverpool FC (67.5 és 11.7 százalék) követi, míg a címvédő Paris Saint-Germain is ígéretes helyzetben van, hiszen a címvédésre 10.2 százalék az esély jelenleg.

Luis Enrique csapatát a két spanyol gigász, a Real Madrid és az FC Barcelona követi, de nekik már jóval kisebb az esélyük a végső sikerre, 4.7, illetve 4.2 százalék, míg az előző kiírás döntőse, a szintén hibátlan Inter a katalánokhoz hasonlóan 4.2 százalékkal áll, a legjobb tízbe még két angol fért be, a Chelsea és a Newcastle United – azaz a tíz legesélyesebb csapat közül öt is angol.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
Internazionale (olasz)–Kajrat Almati (kazah) 2–1
Benfica (portugál)–Bayer Leverkusen (német) 0–1
FC Bruges (belga)–Barcelona (spanyol) 3–3
Manchester City (angol)–Borussia Dortmund (német) 4–1
Ajax (holland)–Galatasaray (török) 0–3 
Newcastle United (angol)–Athletic Bilbao (spanyol) 2–0 
Olympique Marseille (francia)–Atalanta (olasz) 0–1
Qarabag (azeri)–Chelsea (angol) 2–2
Pafosz (ciprusi)–Villarreal (spanyol) 1–0
Slavia Praha (cseh)–Arsenal (angol) 0–3
Napoli (olasz)–Eintracht Frankfurt (német) 0–0
Liverpool FC (angol)–Real Madrid (spanyol) 1–0
Paris Saint-Germain (francia)–Bayern München (német) 1–2
Bodö/Glimt (norvég)–Monaco (francia) 0–1
Juventus (olasz)–Sporting CP (portugál) 1–1 
Olympiakosz (görög)–PSV (holland) 1–1
Tottenham Hotspur (angol)–Köbenhavn (dán) 4–0
Atlético Madrid (spanyol)–Royale Union Saint-Gilloise (belga) 3–1

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Bayern München

4

4

14–3

+11

12

  2. Arsenal

4

4

11–0

+11

12

  3. Internazionale

4

4

11–1

+10

12

  4. Manchester City

4

3

1

10–3

+7

10

  5. Paris SG

4

3

1

14–5

+9

9

  6. Newcastle United

4

3

1

10–2

+8

9

  7. Real Madrid

4

3

1

8–2

+6

9

  8. Liverpool

4

3

1

9–4

+5

9

  9. Galatasaray

4

3

1

8–6

+2

9

10. Tottenham

4

2

2

7–2

+5

8

11. FC Barcelona

4

2

1

1

12–7

+5

7

12. Chelsea

4

2

1

1

9–6

+3

7

13. Sporting

4

2

1

1

8–5

+3

7

14. Borussia Dortmund

4

2

1

1

13–11

+2

7

15. Qarabag

4

2

1

1

8–7

+1

7

16. Atalanta

4

2

1

1

3–5

–2

7

17. Atlético Madrid

4

2

2

10–9

+1

6

18. PSV Eindhoven

4

1

2

1

9–7

+2

5

19. Monaco

4

1

2

1

4–6

–2

5

20. Pafosz

4

1

2

1

2–5

–3

5

21. Bayer Leverkusen

4

1

2

1

6–10

–4

5

22. FC Bruges

4

1

1

2

8–10

–2

4

23. Eintracht Frankfurt

4

1

1

2

7–11

–4

4

24. Napoli

4

1

1

2

4–9

–5

4

25. Marseille

4

1

3

6–5

+1

3

26. Juventus

4

3

1

7–8

–1

3

27. Athletic Bilbao

4

1

3

4–9

–5

3

28. Union Saint-Gilloise

4

1

3

4–12

–8

3

29. Bodö/Glimt

4

2

2

5–8

–3

2

30. Slavia Praha

4

2

2

2–8

–6

2

31. Olympiakosz Pireusz

4

2

2

2–9

–7

2

32. Villarreal

4

1

3

2–6

–4

1

33. Köbenhavn

4

1

3

4–12

–8

1

34. Kajrat Almati

4

1

3

2–11

–9

1

35. Benfica

4

4

2–8

–6

0

36. Ajax

4

4

1–14

–13

0

 

Legfrissebb hírek

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
5 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
7 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
18 órája

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
18 órája

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
21 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:27

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:20

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
Tegnap, 11:57