„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.04.09. 07:10
null
Hansi Flick rengetegszer reklamált Kovács István öccsénél, Szabolcsnál, aki negyedik játékvezetőként tevékenykedett (Fotó: Getty Images)
A Barcelona hazai pályán 2–0-ra kikapott az Atlético Madridtól a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, ám az összecsapás után inkább a játékvezetői döntések kerültek középpontba. A katalánok vezetőedzője, Hans-Dieter Flick rendkívül dühösen értékelt, míg Diego Simeone történelmi sikert ünnepelhetett a túloldalon.

A Barcelona trénerét különösen egy második félidei jelenet bosszantotta: Marc Pubill – aki korábban sárga lapot kapott a mérkőzésen – kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül, mégsem ítéltek tizenegyest, és a kiállítás is elmaradt.

„Nem értem, mi történik ilyen helyzetben, amikor a kapus játékba hozza a labdát, a védő kézzel megállítja, majd tovább játszik. Számomra ez egyértelmű piros lap – vagyis második sárga – és tizenegyes. A VAR megmagyarázhatná, miért nem vizsgálták az esetet” – fakadt ki Hans-Dieter Flick a szerdai meccs után.

„Tényleg nem hiszem el, hogy ez nem piros lap. Rossz érzés, igazságtalan. El kell fogadnunk, harcolni fogunk a jövő héten.”

A mérkőzés kulcspillanata ugyanakkor Pau Cubarsí kiállítása volt: a védő eredetileg sárgát kapott, de VAR-ellenőrzés után piros lapra módosított Kovács István játékvezető.

Julián Álvarez szabadrúgásból szerzett vezetést a madridiaknak – ez már a kilencedik Bajnokok Ligája-gólja volt az idényben –, majd a csereként beálló Alexander Sörloth a 70. percben lezárta a meccset.

A Barcelona tíz emberrel is próbálkozott – Marcus Rashford például hét lövésig jutott –, de Juan Musso hét védéssel megőrizte kapuját a góltól.

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 22:55

Ez nem a La Liga: az Atlético két góllal nyert Barcelonában a BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Diego Simeone először nyert mérkőzést a Camp Nouban, a találkozót tíz emberrel befejező katalánok nehéz helyzetbe kerültek.

Flick szerint a vereség ellenére nincs még veszve semmi: „Jól játszottunk az első félidőben, és a másodikban is tíz emberrel. Mindent beleadtunk, ma nem volt szerencsénk. Harcolni fogunk – még nincs vége.”

Az Atlético Madrid vezetőedzője, Diego Simeone történelmi győzelmet aratott: pályafutása során először nyert a Camp Nouban, ahol a „matracosok” legutóbb 2006-ban diadalmaskodtak.

„Korábban sosem nyertünk itt, nagyon nehéz ezt megtenni. A Barcelona talán a legjobb csapat Európában a Paris Saint-Germain és a Bayern München mellett. Nagyon jól dolgoztunk csapatként, a fontos pillanatokban nem kíméltük őket” – mondta Simeone a sajtótájékoztatóján.

Az argentin tréner a hatékonyságot emelte ki:

„A futball nagyszerű, mert a helyzetkihasználás kulcsfontosságú, és ma rendkívül hatékonyak voltunk. Jó eredmény, de biztos, hogy meg fognak minket szenvedtetni a visszavágón.”

A két csapat tíz napon belül harmadszor találkozik: a Barcelona a hétvégén bajnokin nyert Madridban, most az Atlético visszavágott a BL-ben, ennek a párharcnak a második meccsét április 14-én rendezik a Metropolitano Stadionban.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
FC BARCELONA (spanyol)–ATLÉTICO MADRID (spanyol) 0–2 (0–1)
Barcelona, Camp Nou. Vezette: Kovács István
BARCELONA: J. García – Koundé (R. Araújo, 73.), Cubarsí, G. Martín, Cancelo (A. Balde, 86.) – E. García, Pedri (Gavi, a szünetben) – Lamine Yamal, Dani Olmo, Rashford (Ferran Torres, 73.) – Lewandowski (Fermín López, a szünetben). Vezetőedző: Hansi Flick
ATLÉTICO MADRID: Musso – N. Molina, Le Normand, Hancko (Pubill, 31.), Ruggeri – Giu. Simeone (Almada, 80.), M. Llorente, Koke (Baena, 60.), Lookman (Sörloth, 60.) – Griezmann (N. González, 80.), J. Álvarez. Vezetőedző: Diego Simeone
Gólszerző: J. Álvarez (45.), Sörloth (70.)
Kiállítva: Cubarsí (44.)
A visszavágót jövő kedden rendezik Madridban.

Legfrissebb hírek

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
13 órája

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
13 órája

A végére kiütötte a Lyont, negyedszer nyerte meg a női Bajnokok Ligáját a Barcelona

Bajnokok Ligája
16 órája

Flick: Mindig mondtam, hogy Guardiola a világ legjobb edzője

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:51

A PSG játékosai motiváltan érkeznek Budapestre

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:59

Spanyolok csatája a BL-döntőben: Luis Enrique és Mikel Arteta

Képes Sport
2026.05.22. 21:35

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 18:15

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 07:38
Ezek is érdekelhetik