„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Arne Slot: „Ha az egész meccset nézzük, szerencsések vagyunk, hogy csak kettőt kaptunk. Persze az első gólnál pórul jártunk, megpattant a lövés, utána viszont jóval több helyzetük volt. Az Anfielden teljesen más meccs vár ránk, még versenyben vagyunk.”
Virgil van Dijk: „Ez kemény volt, de erre is számítottam. Szerintem nem védekeztünk rosszul, az első gólnál nem volt szerencsénk. Nyilván nem vagyok boldog, kikaptunk, talán az egyetlen pozitívum, hogy van még egy visszavágó. Nem véletlen lett Bajnokok Ligája-győztes a PSG a múlt idényben, fantasztikus erőkből áll. Az Anfielden azért más meccsünk lesz, reméljük, a szurkolóink mindent megtesznek értünk. Átéltünk már pár feledhetetlen meccset Liverpoolban, ezúttal is ez a cél, szerencsés vagyok, hogy ilyen drukkerekre számíthatok, amikor ilyen feladat vár ránk” – mondta a Liverpool csapatkapitánya, aki Giorgi Mamardasvilit is dicsérte a védései miatt.
Luis Enrique: „Elképesztő hangulatot teremtettek a szurkolóink, ehhez mérten pazar teljesítményt is nyújtottunk, kiszolgáltuk őket, mindazonáltal több gólt érdemeltünk volna. Csalódott vagyok, hogy nem nyertünk többel, de ez a Bajnokok Ligája, ezzel is meg kell elégednünk.”
Hvicsa Kvarachelia: „Jó teljesítményt nyújtottunk, de rengeteg helyzetünk volt, több gólt kellett volna szereznünk. Az Anfielden oda kell figyelnünk, mert őrült hangulat lesz, de készen állunk!”
Warren Zaire-Emery: „Több gólt kellett volna lőnünk. Szomorú, hogy csak kettővel nyertünk. Jó eredmény persze ez is, de így még nincs vége. Ugyanígy kell játszanunk az Anfielden, mert sosem tudhatod, mi történik egy meccsen.”

Két gólt lőtt a PSG a Liverpoolnak, Szoboszlaiék igen nehéz helyzetből várhatják a hazai visszavágót
BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Paris Saint-Germain (francia)–Liverpool FC (angol) 2–0 (1–0)
Párizs, Parc des Princes. Vezette: José Sánchez (spanyol)
PSG: Szafonov – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes – Zaire-Emery, Vitinha, Joao Neves – Doué (I Kang In, 78.), O. Dembélé (L. Hernández, 88.), Kvarachelia. Vezetőedző: Luis Enrique
Liverpool: Mamardasvili – J. Gomez, I. Konaté, Van Dijk, Kerkez (Robertson, 78.) – Gravenberch, A. Mac Allister – J. Frimpong (Nyoni, 90+1.), Szoboszlai (C. Jones, 78.), Wirtz (Gakpo, 78.) – Ekitiké (Isak, 78.). Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: Doué (11.), Kvarachelia (65.)
A visszavágót jövő kedden 21 órakor rendezik Liverpoolban.








