Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

H. Á.H. Á.
2026.08.13. 10:17
null
Luis Enrique edzőként harmadszor nyerte meg az európai Szuperkupát (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, szerda este a Bajnokok Ligája-győztes PSG 2–1-re legyőzte az Európa-ligát megnyerő Aston Villát Salzburgban az európai Szuperkupáért vívott mérkőzésen, s ezzel a sorozat történelmében harmadik csapatként megvédte a címét – korábban az AC Milan (1990-ben) és a Real Madrid (2017-ben) volt képes hasonlóra.

Ráadásul Luis Enrique, a PSG edzője harmadszor nyerte meg adott csapatával a trófeát, a párizsiakkal kétszer, először pedig a Barcelonával diadalmaskodott, még 2015-ben. 

„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, ám azon a szinten játszottunk, amire képesek vagyunk. Lehet, hogy erőnlétileg még nem vagyunk a csúcson, azonban a szurkolóink segítségével átlendültünk ezen és sikerült végül megnyernünk a kupát. Ezzel együtt tisztában vagyok vele, hogy mik a gyengeségeink, ezeken még javítanunk kell, de nagyon örülök, hogy egy ilyen kiváló mentalitású társaságnak lehetek az edzője. Mostantól az lesz számunkra a fő motiváló erő az idény során, hogy sorozatban harmadszor is megnyerjük a Bajnokok Ligáját. Ambiciózusnak kell lennünk, és hinni magunkban, hogy meg tudjuk csinálni. Tisztában vagyunk vele, hogy ez nagyon nehéz lesz, és nem akarok önelégültnek tűnni azzal, hogy ezt kimondom, de egyértelműen ez a célunk” – fogalmazott Luis Enrique a meccs után. 

Kollégája és honfitársa, Unai Emery 2016 és 2018 között két évig volt a PSG edzője is, és negyedik alkalommal szerepelhetett az európai Szuperkupa-mérkőzésen mindenkori csapatával, ám ahogy most az Aston Villával, úgy a korábbi három alkalommal a Sevillával (kétszer), majd a Villarreallal sem sikerült elhódítania a serleget. Ennek ellenére sem nyilatkozott csalódottan.

„Boldog vagyok, mert annak ellenére, hogy nagyon sok fontos játékosom hiányzott ma, meg tudtuk mutatni,  milyen közel állunk a legjobbak szintjéhez. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs már dolgunk, még nagyon sok munka vár ránk. Azt éreztem a csapaton, hogy versenyre tud kelni a PSG-vel és számomra ez volt a legfontosabb visszajelzés ezen a mérkőzésen. Persze nagyon szerettem volna, ha megnyerjük a trófeát, de ez nem jött össze. Ugyanakkor tekintetbe véve azt, ahogyan játszottunk, amilyen helyzeteket kialakítottunk és a játékosaink minőségét is mérlegre helyezve, nyugodt lélekkel mondhatom, hogy büszke vagyok a csapatomra” – jelentette ki Unai Emery.

Bajnokok Ligája
12 órája

Európai Szuperkupa: Emery megint elbukta, megvédte a címét a PSG

A salzburgi mérkőzést a nyári világbajnokságról vízumproblémák miatt lemaradt Omar Artan vezette.

EURÓPAI SZUPERKUPA
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–ASTON VILLA (angol) 2–1 (1–1)
Salzburg, Red Bull Aréna. Vezette: Artan (szomáliai)
Paris Saint-Germain: Szafonov – Hakimi, Marquinhos, Pacho, N. Mendes (L. Hernandez, 75.) – Zaire-Emery, Vitinha, J. Neves (Fabián Ruiz, 75.) – Akliouche (O. Dembélé, a szünetben), D. Doué (Mayulu, 87.), Kvarachelia (Beraldo, 88.). Vezetőedző: Luis Enrique
Aston Villa: Bizot – Cash, Lindelöf, P. Torres (Mings, 79.), Maatsen – B. Kamara (Bogarde, 72.), J. Gomes (Barkley, 79.) – McGinn (Alysson, 73.), Hemmings, Buendía – Madjo (Abraham, 72.). Vezetőedző: Unai Emery
Gólszerző: Kvarachelia (21.), Doué (62.), ill. Madjo (45.)

Legfrissebb hírek

Európai Szuperkupa: Emery megint elbukta, megvédte a címét a PSG

Bajnokok Ligája
12 órája

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
15 órája

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
23 órája

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 18:19

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
2026.08.11. 11:45

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24