Muszukajev Iszmail bronzérmes a birkózó Eb-n

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
2024.02.17. 18:40
Muszukajev Iszmail bronzérmes Bukarestben (Fotó: Getty Images, archív)
Muszukajev Iszmail a francia Seyfulla Itaev legyőzésével a harmadik helyen zárt a Bukarestben zajló birkózó Európa-bajnokság szombati, szabadfogású versenynapján a 70 kilogrammosok között.

 

Bronzérme még nincs. Világ- és Európa-bajnoki címe viszont igen, s párizsi olimpiai kvótásként ezúttal dönthetett úgy Muszukajev Iszmail hogy ezúttal nem 65, hanem 70 kilogrammban próbál szerencsét. Pénteken két mérkőzést nyert meg technikai tussal, ám az elődöntő nem úgy alakult, ahogyan szerette volna, hiszen ötpontos előnyről kikapott a világbajnoki bronzérmes, Eb-második örmény Arman Andreaszjantól.

A harmadik helyért a vigaszág győztesével, a mindössze 20 esztendős francia Seyfulla Itaevvel mérte össze a tudását. Muszukajev megfontoltan küzdött, az első menetben kétpontos levitellel szerzett előnyt, a másodikban mindössze egypasszivitási pontot engedett riválisának, így 2:1-es sikerrel a harmadik helyen zárt Bukarestben, ezzel megszerezve a magyar válogatott második érmét.

BIRKÓZÁS
EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUKAREST
Szombat. Szabadfogás. 70 kg. Bronzmérkőzés: Muszukajev–Itaev (francia) 2:1
A magyarok és a verseny programja
Szabadfogás
Péntek-szombat. 57 kg: nincs magyar induló. 65 kg: nincs magyar induló. 70 kg: Muszukajev Iszmail (FTC) bronzérmes. 79 kg: nincs magyar induló. 97 kg: Bajcajev Vlagyiszlav (Csepel TC) bronzmeccses
Szombat-vasárnap. 61 kg: nincs magyar induló. 74 kg: Kuramagomedov Murad (Tatabánya) bronzmeccses. 86 kg: Vida Csaba (Csepel TC) kiesett. 92 kg: Juhász Balázs (KTE) kiesett. 125 kg: nincs magyar induló

 

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12