Birkózó-vb: Szadulajev világbajnoki címmel tért vissza

2024.10.31. 21:39
Az oroszok kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnoka, Abdulrasid Szadulajev aranyéremmel tért vissza a nemzetközi mezőnybe a nem olimpiai súlycsoportok számára kiírt tiranai birkózó-világbajnokságon.

A „Tank” becenévvel ellátott orosz legutóbb a tavaly Belgrádban rendezett olimpiai kvalifikációs vb-n indulhatott a nemzetközi mezőnyben, idén vízumproblémák miatt nem versenyezhetett az Európa-bajnokságon, majd a kvalifikációs versenyeken és a párizsi ötkarikás játékokon sem vehetett részt. A tavalyi vb egyik legnagyobb meglepetése volt, amikor kikapott a bahreini színekben versenyző honfitársától, Ahmed Tazsudinovtól – aki Párizsban olimpiát nyert –, majd visszalépett a bronzcsatától, így ötödikként zárt. Közösségi oldala szerint nyaksérülést szenvedett, és ezt hazatérése után azonnal meg is operálták. Szadulajevnek ezúttal fogynia kellett ahhoz, hogy szőnyegre léphessen, mivel a 97 kiló nem szerepelt a tiranai programban, így 92-be mérlegelt.

Az orosz világklasszis az első körben 7:0-ra felülmúlta a szintén olimpiai bajnok David Taylort, ezt követően azeri, majd német birkózót, és a súlycsoportban kétszeres világbajnok iránit is legyőzte az utolsó másodpercekben, aztán a döntőben pontozással verte meg a grúz Miriani Majsuradzét. 

A további három súlycsoport vb-címét japán, kazah és grúz birkózó nyerte.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
15 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33