Két új szövetségi kapitány a birkózóknál

2024.11.08. 13:44
Lőrincz Viktor a kötöttfogású férfi birkózók szövetségi kapitánya (Fotó: Koncz Márton)
A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) pénteken Lőrincz Viktort választotta meg a kötöttfogású, Bánkuti Zsoltot a szabadfogású, Martin Gábort pedig a női szakág szövetségi kapitányának.

Az MBSZ elnöksége megszavazta a bíráló bizottság által benyújtott javaslatot, mely szerint Bánkuti Zsolt további négy évig vezeti majd a szabadfogású szakágat, míg a kötöttfogásnál a Módos Péter szövetségi kapitány mellett dolgozó, versenyzőként többek között olimpiai ezüstérmes Lőrincz Viktor veszi át a kapitányi posztot. A nőknél az eddigi kapitány, Makszim Molonov nem nyújtott be pályázatot, de továbbra is tagja marad az edzői stábnak, melyet Martin Gábor – aki Molonov és korábban már Ritter Árpád mellett is edzőként segítette a nők felkészülését – irányít a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig.

„Lőrincz Viktor elszántsága nagyon meggyőző volt, és minden együttműködésre nyitott. Az elmúlt három évben edzőként nap mint nap segítette a válogatott munkáját, elfogadták őt a srácok. Szóval ezek is olyan érvek voltak, amelyek inkább az ő oldalára billentették a mérleg nyelvét. Repka Attilára is számítunk a válogatott mellett, de erről még meg kell egyeznünk egymással. Martin Gábor jó ideje dolgozik a válogatottak mellett, illetve a KIMBA-n is. Meggyőző a munkássága, ha megnézzük az elmúlt éveket, jól látható, hogy szépen fejlődik a női birkózás, különösen az utánpótlás, és ebben neki is nagy szerepe van” – nyilatkozott az MBSZ hírlevelében Bácsi Péter szakmai igazgató a két új szakági vezetőről.

A szabadfogásról elmondta, hogy nehéz helyzetben van a szakág, de Bánkuti Zsolt mindent megtesz, elszántsággal végzi a munkáját, és megvannak a tervei a jövőre nézve. Kiemelte, hogy sikerült olyan helyszínt találniuk Oroszországban, ahol edzőtáborozhat majd a válogatott, valamint egy nagyobb volumenű európai együttműködés is tervben van.

A szabadfogású, illetve női kapitányi posztokra egy-egy pályázat érkezett, míg kötöttfogásban kettő. Lőrincz Viktor mellett az olimpiai bajnok Repka Attila is pályázott – utóbbi szakember Lőrincz stábjában felkérést kapott a szakmai együttműködésre.

 

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33

Gyász: elhunyt a korábbi olimpikon birkózó, Rizmayer Antal

Birkózás
2026.08.20. 20:57