Lévai Zoltán: Olyan eredmény maradt bennem, ami keveseknek adatik meg

– Aranyéremért utazott Párizsba, ám nem sikerült, mivel a negyeddöntőben kikapott az azeri Sanan Suleymanovtól. Egy-egy győzelem és vereség a hetedik helyre volt elegendő. Hogyan értékeli az olimpián történteket nagyjából három hónap távlatából?
– Jó tapasztalatszerzés volt, örülök, hogy megismerhettem az olimpia légkörét – válaszolta Lévai Zoltán. – Boldog vagyok, hogy ott lehettem, nagyon tetszett minden. Sajnálom, hogy nem tudtam igazán megmutatni, mire vagyok képes, olyan eredmény maradt bennem, ami keveseknek adatik meg. Feldolgoztam és értékeltem a történteket: megmakacsoltam magam, és úgy döntöttem, újra beleállok a munkába.

– Eddig nem így tett?
– Dehogynem. Viszont ha összejön, amit terveztem az olimpián, kicsit kiengedhettem volna. Nem így alakult, szóval minden maradt a régi kerékvágásban. A birkózás kemény sport, „nyírja” az embert. Családom van, huszonkilenc éves leszek, az élsport pedig nem egyszerű. Persze, ismerünk birkózókat, akik harmincöt éves korukig űzték ezt a sportágat, így is lehet csinálni. Szóval ugyanannyit edzek, mint eddig, csak kicsit profibban, mindennap gyógytornázom, eddig ez elmaradt, pedig szükséges a sérülések elkerülése érdekében. Sportpszichológussal egyelőre nem dolgozom együtt, de versenyszezonban szeretnék visszatérni hozzá.

– Mekkora csalódásként élte meg, hogy lecsúszott a dobogóról Párizsban?
– Nem alakult minden úgy, ahogyan szerettem volna, és nem jött ki a jó eredmény. Azt hiszem, nem volt meg minden ahhoz, hogy olimpiai bajnok legyek. Maximalista vagyok, mindig aranyérmet szeretnék, de ha nem sikerül, akkor sem dőlök a kardomba. Szerintem jól birkóztam, később szerzett ponttal kaptam ki, amit ide és oda is lehetett volna adni.

– Az ötkarikás játékok előtt úgy fogalmazott, kizártnak tartja, hogy negatívan hasson az olimpiai légkör a teljesítményére. Beigazolódott ez az elképzelése?
– Igen, remekül éreztem magam. Jobban, mint bármelyik világbajnokságon vagy Európa-bajnokságon. Mindenki boldog volt, hogy ott lehetett, ez nagy lelki pluszt adott.

– Miként tekint a következő olimpiai ciklusra?
– Tökéletesen motivált vagyok, ahogyan a két öcsém, Levente és Tamás is. Előbbi noha még csak juniorkorú, teljesen felnőtt a feladathoz, hogy versenybe szálljon velem. Ő is hetvenhét kilóban szeretne kijutni az olimpiára, és már most nagy koncentrációt igényel, hogy meg tudjam verni.

– Elképzelhető, hogy egymás ellen birkóznak a válogatottságért?
– Nem, ez kizárható A család és a jó testvéri kapcsolat sokkal fontosabb annál, hogy olimpiai bajnok legyek. Az edzéseken és a nemzetközi versenyeken le tudjuk szűrni, ki a jobb. Sokat fejlődik, nagyon oda kell figyelnem, mert szemtelen, bármikor „berúghatja az ajtót”. Ha átbillen a mérleg, és ő lesz a jobb, akkor azért teszek meg mindent, hogy ő legyen olimpiai bajnok. Mindig egy családként álltunk ehhez a sporthoz, csak egymásra számíthattunk, ez nem változik meg.

– Hogyan készül a következő évre, évekre?
– Most az alapozás zajlik, fejlesztünk, hogy a maximális erőt tudjam kifejteni, és kondicionálisan is szeretnék jobb lenni. Jövőre válogatók lesznek, és világversenyek, természetesen azokon szeretnék ott lenni, ugyanúgy, mint eddig. Készítem, építem magam Los Angelesre, mert a célom nem változott: olimpiai bajnok szeretnék lenni!