Losonczi Dávid és Szőke Alex barátságán csak a Farm VIP üthet léket?

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2025.04.03. 14:44
Szőke Alex és Losonczi Dávid nem hagyhatja egymást békén (Fotó: Koncz Márton)
Losonczi Dávid és Szőke Alex – orvosi javaslatra – nem hagyhatja békén egymást, bár ezt a két jóbarát nem is nagyon tervezi. Gyerekkoruk óta ismerik egymást, amiben csak kell, segítenek a másiknak. De azért vannak olyan hétköznapi dolgok, amelyek ideig-óráig képesek léket ütni a barátságukon. Az NSO Tv rendhagyó páros interjújából sok minden kiderül a jövő heti Európa-bajnokságra készülő két birkózóról.

Többek között az is, miképpen emlékeznek az első találkozásukra, s miért lettek elválaszthatatlan barátok. Milyennek látják a másikat a szőnyegen verseny közben, s bár más súlycsoportban szerepelnek, azt is elmondják, szerintük melyikük jönne ki győztesen kettejük csatájából. Szóba kerül az is, hogy mivel tudják őrületbe kergetni a másikat, s a végén egy kis matekfeladványra is jutott idő – amelyet azonban áthárítottak videónk nézőire.

A 2025-ös birkózó Európa-bajnokságot április 7–13-án rendezik a szlovákiai Somorján. A kötöttfogásúak 87 kg-os versenyében induló világbajnokunk, Losonczi Dávid jövő hét pénteken lép a szőnyegre, míg a hosszan tartó sérülése után visszatérő, világbajnoki ezüstérmes Szőke Alex szombaton kezdi meg a versenyét a 97 kg-os mezőnyben. A magyar csapat összesen 17 fővel vesz részt a kontinensviadalon. 

 

Legfrissebb hírek

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

Jótékonysági akció a sóvidéki birkózókért a Nemzeti Sport Gálán

Birkózás
2026.01.12. 08:58

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
2025.12.27. 12:34

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
2025.12.24. 14:28

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2025.12.24. 06:45

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
2025.12.23. 13:59

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
2025.12.22. 16:02

„A győzelmet nem lehet megunni, igazi mámor” – interjú Losonczi Dáviddal

Képes Sport
2025.12.21. 11:58
Ezek is érdekelhetik