Losonczi Dávid: Most még ki kell élveznem, hogy Európa-bajnok lettem

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.04.16. 19:17
null
Losonczi Dávid (Fotó: Imago Images)
A Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorában Regős László Pál vendége volt a világbajnok és újdonsült Európa-bajnok birkózó, Losonczi Dávid, akivel többek között az idei versenyekről beszélgetett a műsorvezető.

Szóba került az a kísérleti szabály, miszerint passzivitási pont esetén, ha 1:1 az állás, akkor az nyer, aki előbb szerezte. Erről a szombaton a kötöttfogású 87 kilogrammosok között Eb-címet nyerő Losonczi Dávid elmondta, hogy ez neki kifejezetten fekszik, ezért reméli, megmarad ez a változtatás, s elárulta, hogy az ehhez passzoló stílusa már gyerekkorában kialakult. 

„Valahogy ez a gyerekkori birkózásomban is benne volt: nem arra játszom, hogy passzivitási ponttal nyerjek, hanem tényleg mindig akciót akarok csinálni, aktívan próbálok birkózni. Ez gyerekkoromtól kezdve alakult ki így bennem. Amikor megláttuk, hogy a felnőttmezőnyben is lehet ezzel nyerni, és jó vagyok benne, akkor nem volt kérdés bennünk, hogy változtassunk-e ezen. Újításokat kell belevinni, mert mindenki készül rám, de az alap nagyon jó” – fejtette ki a világbajnok és Európa-bajnok birkózó.

Birkózás
2025.04.15. 10:16

Losonczi Dávid: Egyszer meg kell nyernem az olimpiát!

A friss Európa-bajnok birkózó nem tudott aludni a győzelmét követő éjszakán.

A 24 éves versenyző a következő fél évéről is beszélt, s hogy természetesen a világbajnokság lesz a fókuszban, amelyet Zágrábban rendeznek szeptember 13. és 21. között.

„Most még ki kell élveznem, hogy Európa-bajnok lettem. Meg kell emészteni, és úgy nekivágni az edzéseknek és a következő időszakban – tiszta fejjel. Vannak már tervek, hogy milyen versenyeken indulok, egy biztos, hogy a Magyar Nagydíjon ott leszek júliusban, de a többit még nem igazán tudom. Ezt még meg kell beszélni, de nyilván a fő cél az, hogy a világbajnokságra százszázalékos legyek, és megvédjem a vb-címemet” – tette hozzá Losonczi.

A teljes beszélgetés

 

 

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
5 órája

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
22 órája

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Rátgéber László: Szenzációs teljesítmény, az összes vb-meccsből profitáltunk

Kosárlabda
2026.09.11. 17:58

Bartha Csaba: A Veszprém a jubileumi évben szeretne minden fronton mindent megnyerni

Kézilabda
2026.09.07. 20:24

Atlétikai Világdöntő: olimpiai és világbajnok magyar sportolók gáláznak a sprintváltóban

Atlétika
2026.09.07. 16:08

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14