Végh Richárd bronzmeccses a somorjai Európa-bajnokságon

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
• Somorja
Vágólapra másolva!
2025.04.07. 19:48
Végh Richárd a harmadik helyért közdhet kedden (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
Végh Richárd (97 kg) vereséget szenvedett az elődöntőben, ezzel bronzmeccses, Muszukajev Iszmail vigaszágra jutott a Somorján zajló birkózó Európa-bajnokság hétfői, szabadfogású nyitó napján.

Mint megírtuk, a felnőtt-világversenyen most debütáló U23-as Eb-bronzérmesünk, Végh Richárd (97 kg) hétfő délelőtt a görögök U23-as Eb-ötödik helyezettjét, Nikolaosz Karavanoszt és a 86 kilóban Eb-ezüst- és vb-bronzérmes azeri klasszist, Abubakr Abakarovot bravúrral legyőzve bejutott az esti elődöntőbe a somorjai X-Bionic Sportközpontban. 

Itt a súlycsoport egyik nagyágyújával, a párizsi olimpia ezüstérmesével, a kétszeres Európa-bajnok és kétszeres vb-bronzérmes grúz Givi Matcsarasvilivel nézett farkasszemet. Nem úgy alakult ez a mérkőzés, ahogyan azt Richárd eltervezte, megmutatkozott a két sportoló közötti erőkülönbség, Matcsarasvili nagyjából ötven másodperc után földre vitte a magyart, ezt követően négyszer megpörgette őt, ezzel kialakítva a technikai tust (10:0). Végh Richárdért kedd este a bronzmérkőzésen szoríthatunk, az Eb-bronzérmes lengyel Radoslaw Baran ellen.

„Nem ez volt a terv, számítottam rá, hogy lentről nagyon erős lesz. Sajnos nem tudtam megtartani úgy, ahogyan azt kellett volna. Valahogy kiment az eneregia és a koncentráció. Ettől függetlenül előre aláírtam volna, hogy elődöntőben birkózhatok, most is örülök valamilyen szinten – de a végeredmény másképp is kinézhetne, többet vártam magamtól, ha már eljutottam idáig. Remélem, a bronzmeccsen jobban birkózom, mint az elődöntőben, olyat próbálok kihozni magamból, mint ami délelőtt is sikerült. Készülök, pihenek” – nyilatkozta Végh Richárd a helyszínen az elődöntőt követően.

A délelőtti program tudósításában megírtuk, hogy világ- és Európa-bajnokunk, az ezúttal 70 kilóban szereplő Muszukajev Iszmail fájó vereséget szenvedett az ororsz David Bajevvel szemben. Nos, a vetélytárs a folytatásban a szerb Viktor Voinovicsot, valamint az azeri Kanan Heybatovot is legyőzve döntőbe jutott, ez egyben azt is jelenti, hogy klasszisunkért kedden a vigaszágon szoríthatunk.

BIRKÓZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, SOMORJA
Hétfő. Szabadfogás. 97 kg. Elődöntő: Matcsurasvili (grúz)–Végh Richárd 10:0
KORÁBBAN
65 kg. Nyolcaddöntő: Szvirid (ukrán)–Mizsei Zoltán 14:3. 70 kg. Selejtező: Bajev (független egyéni induló)–Muszukajev Iszmail 10:0. 97 kg. Selejtező: Végh Richárd–Karavanosz (görög) 11:0. Negyeddöntő: Végh– Abakarov (azeri) 5:2

 

Legfrissebb hírek

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
9 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
16 órája

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
2025.09.12. 11:24

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10
Ezek is érdekelhetik