Az év legnagyobb és legfontosabb itthoni birkózóversenye jön júliusban

R. P.R. P.
2025.06.26. 16:38
null
MBSZ/Róth Tamás
A horvát Zágráb, az albán Tirana és a mongol Ulánbátor után július közepén, egészen pontosan 17. és 20. között a magyar főváros, Budapest ad otthont a birkózók nemzetközi szövetsége (UWW) idei negyedik, egyben utolsó rangsorviadalának, a Polyák Imre–Varga János-emlékversenynek.

 

Lezárult a hivatalos nevezés, ennek alapján hatalmas, mintegy ötven országból több mint ötszáz fős mezőny várható a megméretésen. S a mennyiségi mellett minőségi szempontból sem lesz okunk panaszra, hiszen tizennyolc olimpiai érmes birkózóklasszis jelezte a részvételét. A világ- és kontinensbajnokok száma is igen jelentős, gyakorlatilag a három szakág egyikében sincs olyan súlycsoport az összesen harmincból, ahol ne lenne belőlük néhány, így hatalmas rangadókra kerülhet sor.

A verseny fontosságát jelzi, hogy egyrészt sok nemzet számára válogatónak számít a szeptemberi zágrábi vb-re, másrészt az ottani kiemelést is befolyásolja, hiszen itt adódik az utolsó lehetőség világranglistapontokat szerezni. Természetesen a magyar válogatott számára is kiemelt jelentőséggel bír a szereplés, tavaly például Szilvássy Erik (kötöttfogás, 82 kg) arany-, Szenttamási Róza (55 kg), Szabados Noémi (72 kg), Losonczi Dávid (kf, 87 kg), Szőke Alex (kf, 97 kg), Vitek Dárius (kf, 130 kg) és Kuramagomedov Murad (szabadfogás, 74 kg) ezüst-, Váncza István (kf, 72 kg) és Juhász Balázs (szf, 92 kg) pedig bronzérmes lett a hazai szőnyegen. Losonczi emlékezetesen módon fektette két vállra török „világbajnoktársát”, Ali Cengizt kategóriája egyik derbijén.

Az év legnagyobb és legfontosabb itthoni viadalán a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) vezetőségének tagjai külön köszöntik a napokban születésnapos egykori kiválóságokat, illetve elbúcsúztatják a válogatottól most visszavonulókat. Az érdeklődők, szurkolók számára fontos információ, hogy a belépés mindennap ingyenes a BOK Sportcsarnokba.

 

 

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
8 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Budapest a tizenötödik a sportvárosok rangsorában

Egyéb egyéni
2026.09.21. 12:01

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Cselgáncs Grand Slam: két ötödik hellyel zárták a mieink a versenyt

Egyéb egyéni
2026.09.13. 15:31