Csökkentették a török birkózósztár doppingvétség miatti büntetését

2025.11.23. 12:25
A CAS mérsékelte Riza Kayaalp eltiltását (Fotó: AFP, archív)
Négy évről 18 hónapra csökkentette a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a törökök világ- és Európa-bajnok birkózója, Riza Kayaalp doppingvétség miatti eltiltását.

 

Az insidethegames.biz portál beszámolója szerint a CAS megerősítette ugyan, hogy a 130 kilogrammos kötöttfogású versenyző doppingvétséget követett el, de az új határozat szerint nem szándékosan cselekedett, amikor a tiltólistás trimetazidint használta, s az idén márciusban rá kiszabott négyéves büntetést aránytalannak ítélte.

A doppingvétség miatt Kayaalp lemaradt a tavalyi, párizsi olimpiáról. Fellebbezésében azt hangsúlyozta, hogy a gyógyszert – amelyet állítása szerint súlyos fülzúgás, szédülés és fejfájás kezelésére írtak fel neki – egy sportorvos felügyelete mellett szedte.

A 36 éves sportoló, akinek három olimpiai érme is van 12 Európa-, és öt világbajnoki címén kívül, jövőre visszatérhet a szőnyegre, miután a másfél évre csökkentett büntetése idén december 31-én véget ér.

 

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
2026.09.25. 12:07

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33