Közleményt adott ki az MBSZ Németh Zsanett halálával összefüggésben, és a család is megszólalt

„A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szeretné tisztázni a Németh Zsanett Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, olimpikon birkózó tragikus halálát övező félreértéseket, és továbbítani családja kérését a hazai sajtónak. Mint arról az MBSZ is hírt adott, Németh Zsanett múlt kedden Szófiában hunyt el, ám erről a bolgár szövetség jelenlegi vezetősége hivatalosan nem értesítette az MBSZ-t, így a tragédiát övező körülményekről a versenyző családja adott tájékoztatást.
Az UTE korábbi kiválósága valóban tervezte a hazaköltözését, felvette a kapcsolatot korábbi klubjával és a Veszprémi Egyetemi Sport Clubbal is, utóbbival már nemcsak az aktív éveiről, hanem a pályafutása lezárását követő időszakról, terveiről is beszélt. Visszatérése már az MBSZ-nél is szóba került. Korábban a bolgár és magyar szövetség egyeztetett Németh Zsanett országváltásáról, és az MBSZ nyilatkozott arról, hogy Zsanettet kompenzáció nélkül elengedi Bulgáriába. Idén márciusban megkapta a bolgár állampolgárságot, ám ez nem járt automatikus országváltással, kettős állampolgár lett, és ahhoz, hogy nemzetközi versenyeken Bulgária színeit képviselje, további intézkedések lettek volna szükségesek. Ezekre a honosításoknál megszokott módon az év végén, legkorábban idén októberben kerülhetett volna sor.
Németh Zsanett édesanyja és hozzátartozói nyomatékosan kérik a hazai sajtó képviselőit, hogy ne kezeljék tényként a bolgár sajtóban megjelent találgatásokat. Halála ügyében a nyomozás folyamatban van, és még a szülőkkel sem közölnek semmilyen információt az ügy jelenlegi állásáról. A család tudomása szerint Zsanett nem járt pszichológushoz, sem pszichiáterhez, s nem állt gyógyszeres kezelés alatt. A tragédiát megelőző napokban több hazai barátjával is felvette a kapcsolatot, akikkel nyíltan beszélt aktuális élethelyzetéről, és nem mutatta depresszió jeleit.
A gyászoló család továbbá kéri a sajtó és a nyilvánosság megértését: jelen időszakban nem kíván interjút adni, és nem reagál a médiamegkeresésekre. A család nyugalma és a magánszféra tiszteletben tartása érdekében kérjük ennek elfogadását!”

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Egyetemi világbajnokot ünnepel a magyar muaythai








