Birkózás: Bacsa Péterre már a rajt előtt komoly feladat vár

MTI MTIMTI MTI
2018.08.16. 11:45
Bacsa Péter, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) alelnöke számára nem csupán a rendezés sikere és a hazai versenyzők eredményessége fontos az októberi budapesti világbajnokságon, ugyanis a magyar fővárosban választanak majd új tagokat a nemzetközi szövetség (UWW) vezető testületébe, melybe ő is pályázik.

„A magyar birkózásnak nagyon kellene a nemzetközi képviselet. Külön köszönet Schmitt Pálnak, Aján Tamásnak és Kulcsár Krisztiánnak azért a lobbitevékenységért, amelyet végeztek és végeznek azért, hogy Matura Mihály, Bíró Mihály és Hegedűs Csaba után ismét legyen elnökségi tag a nemzetközi szövetségben” – mondta az MTI-nek Bacsa.

Az UWW közvetlenül a vb előtt rendezi évi rendes kongresszusát Budapesten, ahol új tagokat választanak a büróba, azaz a sportág vezető testületébe.

Bacsa Péter a vb-szervezéssel kapcsolatos előkészületekről is beszélt, elárulta, intenzív munka zajlik azért, hogy a világbajnokság a lehető legmagasabb színvonalú legyen, ami egyértelmű elvárás a szervezők felé az UWW részéről.

„Igyekszünk mindent a legaprólékosabban kidolgozni. Napi 10-12 órát dolgozunk, és nagyon készülünk októberre” – jelentette ki Bacsa Péter.

A birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között rendezik a Papp László Budapest Sportarénában.

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
3 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33