Birkózó-vb: Olejnik kikapott az elődöntőben, bronzért birkózik

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
2018.10.22. 17:19
null
Olejnik Pavlo már elődöntős, biztosan éremért küzdhet (Fotó: Dömötör Csaba)
Olybá tűnik, egy honosított versenyző menti meg a magyar szabadfogásúak becsületét: a 2013-ban még ukrán színekben Európa-bajnok, majd kétszeres vb-bronzérmes Olejnik Pavlo az első (egyben utolsó szabadfogású) válogatottunk, aki az idei, budapesti vb-n éremért küzdhet. A 97 kilós versenyző az elődöntőbe jutott, amelyben 3:0-s vereséget szenvedett az olimpiai és világbajnok Kyle Snydertől, így a keddi esti programban a bronzéremért birkózhat majd.  

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 29 esztendős, idén országot váltó klasszisnak szerencséje is volt, hiszen egyrészt egyből a nyolcaddöntőbe sorsolt a 97 kilósok között, másrészt ott mégszőnyegre sem kellett lépnie, miután argentin ellenfele rejtélyes módon eltűnt és nem állt ki ellene – de ehhez a sportághoz ez is kell.

Ezt követően azonban Olejnik látványosan megmutatta, miért Európa-bajnok és kétszeres vb-bronzérmes: a megelőző körben az elsőként kiemelt ukránt remek birkózással legyőző kanadai Jordan Steennek esélyt sem adott, levitelekkel és pörgetésekkel másfél perc alatt 10:0-s technikai tussal intézte el – nem megbántva senkit, azért látszik, hogy nem Magyarországon sajátította el a műfaj alapjait…

Olejnik az elődöntőben az amerikaiak extraklasszisával, a riói olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok Kyle Snyderrel nézett farkasszemet, és bár riválisa volt kezdeményezőbb (egy pontot kapott is, miután Olejnik a figyelmeztetése után nem tudott akciót csinálni rajta), az ukrán-magyar kiválóan védekezett, Snyder a villámgyors berobbanások ellenére sem tudta „kiszedni” a lábát.

Legalábbis az első menetben nem, és a másodikban is csupán egyszer, ám ez pont elég volt ahhoz, hogy megnyerje az összecsapást (3:0) – Olejnik tisztesen helytállt, ami ezúttal egy bronzmeccset ért, s ezt szabadfogásúink eddigi produkcióját látva igencsak meg kell becsülni.

„Tisztában voltam vele, hogy egy olimpiai és világbajnokkal birkózom, ám ez nem okozott problémát, hiszen karrierem során már sokszor néztem szembe a szőnyegen hasonló kvalitású versenyzőkkel. Ráadásul Snyderrel többször is edzőpartnerek voltunk, jól ismerjük egymást. Ettől függetlenül mindenképpen nyerni akartam ezen a meccsen, de egyszer be tudott menni lábra, és ez pont elég is volt – legközelebb majd jobban védekezem. A bronzmérkőzésen azon leszek, hogy itthon tartsam az érmet!” – mondta Olejnik Pavlo, aki első fordulós argentin ellenfelének „eltűnéséről” annyit mondott: régóta van a „szakmában”, ilyet azonban még ő sem látott világbajnokságon...

A többi, hétfőn szőnyegre lépő magyar ellenben búcsúzott: és mivel Lukács Norbert, Dollák Tamara és Galambos Ramóna első körös legyőzője sem jutott el a fináléba, számukra véget ért a világbajnokság.

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
10 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33