The Chance 2012: Óriási lehetőségről és fődíjról beszélhetünk - Kádár

Vágólapra másolva!
2012.03.25. 22:25
null
A tehetségkutató selejtezőit Budapesten, Székesfehérváron és Miskolcon rendezik meg (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A Nike The Chance 2012 névre keresztelt tehetségkutatója új kihívás a magát kipróbálni szándékozó fiatal (16–21 éves) futballisták számára világszerte. A tesztpálya teljesítése nem ördöngösség, a fődíj viszont annál vonzóbb: edzés századmagával Barcelonában, a program szakmai fővédnöke, Pep Guardiola előtt.

 

Tizenhat tehetség számára ráadásul még ezzel sem ér véget a dolog, ők négyhetes edzőtáborban vehetnek részt, és olyan csapatok életébe nyerhetnek gyakorlati bepillantást, mint a Barcelona, a Juventus és a Manchester United.

„Óriási lehetőségről és fődíjról beszélhetünk, amit mi, magyarok kimondottan értékelhetünk, gondolok főként azokra a fiatalokra, akik ebben a korban még a honi élvonalbeli közeg közelébe sem tudtak esetleg kerülni” – mondta Kádár Tamás, az angol Newcastle United válogatott védője.

„Két dolgot is megemlítenék, az egyik, hogy nemcsak megnézhetik, hanem át is élhetik a magyarországi és a csúcsfutball, konkrétan a Barcelona mindennapjai közötti különbséget. A másik pedig az, hogy a játékos ugyanazokban a feladatokban mérheti le tudását, képességét és felkészültségét, mint a mezőny többi tagja, így el tudja magát a helyezni előbb az itthoni, majd a nemzetközi közegben. Továbbjutás esetén képviselheti Magyarországot, mintha válogatott lenne. Kimondottan jó versenynek tartom a programot, és ahogy a pályán annyiszor bebizonyosodik, a nyerő típusok itt is előnyben lesznek, mert a kitűzött céljuk eléréséhez a küzdőszellemük nagy segítséget nyújt.”

A tehetségkutatóra – amelyre az nso.hu/chance rovatban és facebook.com/nikefootballhungary oldalon lehet jelentkezni – egyénileg és/vagy csoportosan is lehet nevezni.

KATTINTS A KÉPRE: RÉSZVÉTELI SZABÁLYOK!
KATTINTS A KÉPRE: RÉSZVÉTELI SZABÁLYOK!
KATTINTS A KÉPRE: NEVEZNI SZERETNÉK EGYÉNILEG!
KATTINTS A KÉPRE: NEVEZNI SZERETNÉK EGYÉNILEG!
KATTINTS A KÉPRE: NEVEZNI SZERETNÉK CSAPATBAN!
KATTINTS A KÉPRE: NEVEZNI SZERETNÉK CSAPATBAN!

 

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: egy gól is elég volt a Fehérvár Linz elleni sikeréhez

Jégkorong
1 perce

Niké Liga: Dunaszerdahely–Zólyombrézó

Minden más foci
10 perce

Erste Liga: fölényesen nyert otthon a címvédő Gyergyó

Jégkorong
11 perce

Férfi kosárlabda Eb: Görögország a bronzérmes

Kosárlabda
18 perce

Történelmi siker: a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott legyőzte Nagy-Britanniát!

Amerikai sportok
18 perce

Magyar Kupa: mezőörsi bravúr a Komárom ellen

Labdarúgó NB II
28 perce

Nagy fölényben játszott a Betis, de nem bírt a Levantével

Spanyol labdarúgás
34 perce

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
49 perce
Ezek is érdekelhetik