The Chance 2012: kiváló csapathangulat a fehérvári selejtezőn

2012.04.21. 16:26
null
A fehérvári helyszín, a Videoton stadionja emeli a tesztnap rangját (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A székesfehérvári egyéni selejtezővel folytatódott a Nike The Chance 2012 névre keresztelt tehetségkutatója, amelynek remek háttérhangulatot teremtett a hagyományos Premier-kupa szomszédos pályákon zajló országos döntője.

Az első, szombati napon kiváló időjárás fogadta a tehetségkutató résztvevőit, akik az egy héttel ezelőtti budapesti felmérőhöz hasonlóan lelkesen, némi drukkal vágtak neki a tesztpályának.

Ami apró különbséget jelentett, hogy az éppen pályán lévő résztvevők igazi csapatszellemet mutatva jobban biztatták egymást, mint budapesti társaik. Ebben segítségükre volt a Premier-kupa mérkőzéseinek hangulata mellett az is, hogy Sopronból például szervezett keretek között érkezett meg a helyi klub két korosztályos csapata, így az ismeretség részükről eleve adva volt.

Az eredmény kiértékelése még nem történt meg – erre csak később kerül sor, a szervezők szerdára ígérik a továbbjutók névsorát, így addigra meglesz a döntő résztvevőinek a fele –, de szombaton az ingatesztben már csúcsdöntés született. Székesfehérváron holnap az élvonalbeli Videotontól várnak vendégeket a vasárnapi tesztnapra.

Az egyéni selejtezők Miskolcon zárulnak május közepén (12–13.), ezt követően már csak a csoportos selejtező (június 9.), és a másnapi, ötvenhat fős döntő vár megrendezésre – mindkét selejtezőre lehet még jelentkezni –, a két legjobb pedig készülhet a fődíjra, a barcelonai utazásra és edzésre, utóbbin Pep Guardiola előtt. A selejtezőkre még most sem késő jelentkezni (egyénileg és/vagy csoportosan is), a szervezők folyamatosan regisztrálnak.

KATTINTS A KÉPRE: RÉSZVÉTELI SZABÁLYOK!
KATTINTS A KÉPRE: RÉSZVÉTELI SZABÁLYOK!
KATTINTS A KÉPRE: NEVEZNI SZERETNÉK EGYÉNILEG!
KATTINTS A KÉPRE: NEVEZNI SZERETNÉK EGYÉNILEG!

 

 

 

Legfrissebb hírek

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
7 perce

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
10 perce

Férfi kézilabda Ek: mindkétszer otthon játszik a PLER az Islington ellen

Kézilabda
28 perce

Az NFL szerint nincs ok az aggodalomra a Maracana Stadion gyepszőnyege miatt

Amerikai sportok
32 perce

Billie Jean King-kupa: Csehország az első döntős

Tenisz
41 perce

A műsorvezető, aki fákat ölelget – Hosszú Kávé Farkas Fannival

Képes Sport
47 perce

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
1 órája