csupasport bannerhátsófüves banner

TdB: bringázd körbe a Balatont!

Sch. Á.Sch. Á.
2018.05.12. 22:42
null
A tókerülő eseményre már nem lehet nevezni, de aki teheti, érdemes megnéznie, amint csaknem háromezer biciklis elrajtol Siófokról, s teker a magyar tenger partján.

Bár május második hétvégéjén legalább ezren körbebiciklizték a Balatont, ez a két nap még a futókról, az Ultrabalatonról szólt, a bicajosok csak kísérők voltak. Egy héttel később azonban már valóban a kerékpárosoké a terep a tó körül, május 19-én rendezik ugyanis a Siófokról rajtoló Tour de Balatont!

Az előzetes felmérés szerint csaknem háromezren indulnak

Ennél rövidebb a 168 kilométeres táv, amely a nyugati medencét kerüli meg, s tihanyi kompozással fejeződik meg. A közepes táv 78 kilométeres, s aki ezt választja, Siófoktól Szántódig tekerhet, aztán komppal Tihanyig hajózik, onnan pedig a Balaton keleti oldalát megkerülve érhet vissza a starthelyre. A két legrövidebb táv a családokat és a gyerekeket célozza meg – az egyik harminc kilométeres, benne egy hosszabb pihenővel, a másik pedig csak amolyan próbaköröcske Siófokon.

Fontos, hogy a Tour de Balaton nem verseny, sokkal inkább egyfajta kerékpártúra, avagy közösségi program.

Valamennyi távon a túravezető diktálja a tempót, de aki igényli, az átlagosnál (15-18 kilométer óránként) gyorsabban és lassabban is haladhat, csak ez esetben számolnia kell azzal, hogy a frissítőpontokat még vagy már zárva találhatja.

Legfrissebb hírek

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
11 órája

Így tartsuk karban könnyedén a kerékpárunkat

Csupasport
2026.08.09. 18:08

A béke kerékpáros nagykövete – Hosszú Kávé Zelei Józseffel

Képes Sport
2026.07.12. 08:33

Jó hír a bringásoknak: kerékpárosbarát szállásláncolatot hoztak létre a balatoni régióban

Csupasport
2026.06.26. 10:56

Megválasztották az év kerékpárútjait

Csupasport
2026.06.04. 14:40

Tippek a megfelelő bringás gyerekülés kiválasztásához

Csupasport
2026.05.24. 15:55

Tíz jó ok, amiért érdemes rendszeresen bringázni

Csupasport
2026.05.10. 21:39

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21