csupasport bannerhátsófüves banner

Vízben a világsztárok

R. E. B.R. E. B.
2018.05.10. 12:37
null
A világ legjobbjai ellen áll össze ismét a Millennium Masters, a jelenkor olimpiai bajnok magyar vízilabdázóinak csapata. A tagok közül néhányan elmondták, mivel tartják formában magukat.

Tavaly nyáron nemcsak a mostani vízilabda-válogatott miatt teltek meg a lelátók, hanem a masters-világbajnokságon vízbe szálló Millennium Masters miatt is. A kétezres évek sikert sikerre halmozó csapata, hat háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval szinte megvadította a közönséget. A nagy csapat az idén is összeáll, hiszen július 31-én, a Duna Arénában a korosztályuk világválogatottja ellen küzd meg a XIXO Waterpolo All Star-gálán. Az első edzőmeccsükön, az Oázis ellen úgy látszott, nagyon is jó formában vannak a javarészt már 40 év felett járó játékosok, akik többségében hasonló módon őrzik meg az erőállapotot.

„Én a tavalyi masters-világbajnokság óta a fürdőszobát leszámítva nem is voltam vízben – jegyezte meg nevetve Fodor Rajmund, kétszeres olimpiai bajnok pólós. – Inkább kondiedzésekkel tartom formában magamat.”

A gárda tagjai közül Kiss Gergely még aktív, így ő rendszeresen készül klubcsapatával, a Honvéddal. Steinmetz Barnabás ellenben már ritkábban száll vízbe, akkor is inkább úszik.

„A régi beidegződések nem tűntek el, még mindig nagyon érezzük egymást, csukott szemmel mennek a passzok, de a kivitelezésbe azért már csúszik hiba, hiszen nem vagyunk a tizenöt évvel ezelőtti fizikai állapotban. Én úszással és kondizással teszek a minél jobb formáért” – fogalmazott Steinmetz Barnabás, és ugyanez a receptje Kásás Tamásnak is.

Mindenesetre a társaságon végignézve a hangulat a régi, és a forma sem változott annyit, hogy július végén ne legyen fergeteges élményben része azoknak, akik megnézik a Millennium Masterst a Duna Arénában a nagy ellenfelekből – a szerb Alekszandar Sapics is ott lesz a vízben – összeállított világválogatott ellen.

Legfrissebb hírek

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
17 órája

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
2026.09.23. 13:35

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

A hónap utánpótlásedzője: Biros Péter az augusztusi díjazott

Utánpótlássport
2026.09.21. 16:52

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Vízilabda: a Telekom-kupa megnyerésével hangolt az idény folytatására az FTC

Vízilabda
2026.09.19. 14:23

Vízilabda: régi-új vizekre evez a Honvéd

Vízilabda
2026.09.18. 14:59

Elindult a Fantasy League a vízilabdában

Vízilabda
2026.09.17. 20:23