csupasport bannerhátsófüves banner

Biros Péter: Kihívás lesz

2018.06.21. 11:49
null
Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó nem akar irányt téveszteni a 36. Lidl Balaton-átúszáson, nehogy meghosszabbodjon a verseny 5.2 kilométeres távja.

Alig másfél hét van hátra június 30-ig, amikor a tervek szerint megrendezik az idei legjelentősebb hazai szabadidősport-események egyikét, a 36. Lidl Balaton-átúszást. A Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távra már több mint 5000 előnevezés érkezett, így akár össze is jöhet a szervezők által remélt 12 ezres indulói létszám.

Az már biztos, néhány olimpiai bajnoki aranyérem is tempózik majd a vízben, hiszen az esemény nagykövete Biros Péter háromszoros és Székely Bulcsú egyszeres olimpiai bajnok vízilabdázó.

Biros Péter készen áll a Balaton-átúszásra, amelyen igyekszik belőni az optimális távot (Fotó: Török Attila)

„Szoktam úszni medencében, nyílt vízben viszont ritkábban, néha a Tiszát úszom át – árulta el Biros, aki családi programnak tervezi a Balaton-átúszást, hiszen a tervek szerint fiai is vele tartanak. – A táv nem rövid, 5200 méter kihívás annak, aki nincs edzésben. Én sem vagyok már olyan formában, mint korábban, de mindenképpen teljesíteni szeretném.

Arra viszont figyelni kell, hogy ne tévesszek irányt, mert akkor az 5.2-ből könnyen 6.4 kilométer is lehet, annyira pedig nem vagyok edzésben, hogy pluszokat ússzak.”

Legfrissebb hírek

Száz éve avatták fel a budapesti Császár uszodát

Úszás
3 órája

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Vízilabda: kezdődik az U20-as fiúk Eb-je Várnában

Utánpótlássport
2026.08.09. 11:02

Vízilabda: a 9. helyért játszanak az U16-os fiúk a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 14:45

Leimeter Dóra sietség nélkül, de mihamarabb vissza akar térni

Vízilabda
2026.08.08. 09:23

Vízilabda: Európa-bajnok az U20-as női válogatott!

Utánpótlássport
2026.08.07. 23:05

Németh Zsolt: A sikerélményem az, amikor a gyerek az edzést választja

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:55

Vízilabda: megnyerték az első helyosztót az U16-os vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2026.08.07. 13:30