csupasport bannerhátsófüves banner

Kirobbanó formában a régi akcióhősök

Vágólapra másolva!
2018.08.27. 17:48
null
A hetvenes-nyolcvanas évek filmsztárjai manapság néha már különböző internetes viccelődések céltáblái; jobban belegondolva azonban motiváló , ahogyan túl a hetvenen is igyekeznek formában tartani magukat.

Nemrég a Magyarországon forgató 71 éves Arnold Schwarzenegger tűnt fel egy angyalföldi fitneszteremben, ahol természetesen azonnal megrohamozták őt a rajongók. De nem az osztrák származású korábbi testépítő az egyetlen, aki túl a hetedik ikszen is odafigyel magára, és rendszeresen emelgeti a teremben a súlyokat.

A 78 éves Chuck Norrishoz kapcsolódó viccek évek óta hatalmas slágernek számítanak, és ha a színész nincs is már olyan kondiban, mint fénykorában, mindenképpen elismerésre méltó, hogy a korához képest továbbra is remek formának örvend, és talán ennek is köszönheti, hogy tavaly egy órán belül két infarktust is túlélt.

A 72 éves Sylvester Stallone is rendszeresen oszt meg olyan videókat, amelyeken edz, és meg merjük kockáztatni, hogy sokan huszonévesen sem lennének képesek megcsinálni azokat a gyakorlatokat, amelyek neki továbbra is könnyedén mennek.

Bár a 63 éves Bruce Willis vagy a hatvanéves Dolph Lundgren még szinte kölyök hozzájuk képest, ők is rendszeresen edzenek, és a korukhoz képest kiváló formának örvendenek.

Sohasem késő tehát elkezdeni, ám példájuk nemcsak az idősebb, hanem bizonyára a nyolcvanas évek népszerű filmjein nevelkedő fiatalabb olvasóink számára is kellő motivációt jelent.

Legfrissebb hírek

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53

80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket

Csupasport
2025.04.08. 17:29
Ezek is érdekelhetik