csupasport bannerhátsófüves banner

6 távra nevezhetnek a Deák-túra résztvevői

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2018.10.23. 18:10
null
A söjtöri Deák Napok részeként immár 25. alkalommal kerül sor a Deák teljesítménytúrára, amely a „haza bölcsének” szülőházától indul, s oda is érkezik vissza.

20, 30, 40, 55, 70.

Ezen távok közül lehet választani a hétvégi, immár 25. alkalommal sorra kerülő Deák teljesítménytúrán, amelyet Deák Ferenc, a „haza bölcse” emlékére rendeznek, s éppen ezért az egyik legnagyobb magyar államférfi szülőhelye, Söjtör jelenti a rajtot és a célt.

1992-93 körül indult be a természetjáró-élet Söjtörön, amikor egy új tanár érkezett az általános iskolába, ő vitte túrázni a gyerekeket, s akkor találtuk ki, hogy rendezhetnénk teljesítménytúrát. Az elsőre 1994 októberében került sor, és azóta októberben, mert abban a hónapban, 17-én született Deák Ferenc – mondta Toplak József, aki a hatodik évtől kezdve a főrendezője a túrának. – Budapesten élek, így nem mindig könnyű a szervezés, de a község aktuális vezetése is mindig támogatott engem és a rendezvényt is. Nagyjából 200 körüli résztvevői létszám szokott lenni a hat távon, a rövidebb távok azok, amelyeknél jobban befolyásolja az időjárás a létszámot, hiszen inkább azokon indulnak a kevésbé gyakorlott túrázók.”

A főszervező elmondta, a mindegyik táv útvonalán szereplő helyek közül a Vas-völgy, a pusztaszentlászlói horgásztó és a környéke az egyik legszebb szakasz, míg a 70 kilométeres túrából a Börzönczei-hegyet, az oltárci vadászházat és a Bocskára vezető, összefüggő erdős részt lehet kiemelni.

A Deák teljesítménytúra nevezési díja távtól függően 1200, 1400 vagy 1600 forint, a 20 km szintideje 6 óra, míg a 70 kilométeré 17. A célban minden résztvevőt hideg és meleg étellel, itallal várnak, a túrát teljesítők kitűzőt és emléklapot kapnak, de útközben is van ellátás a túrázók számára.

A túrának egyfajta kulturális küldetése is van, a célba érkezést követően megtekinthető Deák Ferenc 2003-ban felújított szülőháza, továbbá a megméretés része a hagyományos söjtöri Deák Napok programsorozatnak.

A teljes távot egybefüggően eddig ötször teljesítettem, de magát az útvonalat minden évben végigjárom két részletben, idén is így lesz, csütörtökön és pénteken megtesszük az utat, és a hiányosabb jelzésű szakaszokon szalagozással segítjük a résztvevőket. S mivel az idei a jubileumi, 25. Deák teljesítménytúra, ezért a megszokott ellátás mellett meglepetéssel és készülünk a túrázóknak” – tette hozzá Toplak József.

A túra egyébként része a Zala megyei teljesítménytúrának és a Dunántúl-kupának is, a helyi általános iskola tornatermében pedig szállást is biztosítanak a saját felszereléssel rendelkező túrázóknak.

Legfrissebb hírek

Európa utolsó vadonjának meghódításához kell a bátorság

Csupasport
2026.01.31. 09:53

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

Csupasport
2026.01.18. 14:23

Így válasszunk megfelelő téli túracipőt

Csupasport
2026.01.07. 20:33

A világ leghosszabb túraútvonalai

Csupasport
2026.01.01. 23:18

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
2025.12.22. 17:55

Látványos túra Cristiano Ronaldo szülőhelyén

Csupasport
2025.12.14. 20:46

Fagyban a hagymaszerű védelem, azaz a réteges öltözködés a nyerő

Csupasport
2025.12.11. 08:14

Várnak a Börzsöny fehér vulkánjai

Csupasport
2025.12.09. 17:32
Ezek is érdekelhetik