Ha nem tudsz futni, kocogj, sőt, sétálj!

Hogyan képzeljünk el egy hosszútávfutó-válogatott tagjainak életét? Pláne egy teljesen más közegben? Nagy Katalin, a magyar származású ultrafutó, az Egyesült Államok 24 órás csapatának tagja adott bepillantást a kulisszák mögé.

A CSAPAT FELÉPÍTÉSE. Mindenki a saját módszereivel edz. Nincs külön szakmai felügyelő, viszont több ember segíti a csapatot, aminek leginkább a világbajnokság miatt van jelentősége. A segítők is hétköznapi emberek, akik munka mellett vállalják a feladatot. Van egy irányító emberünk, csapatkapitányunk, akihez bármikor fordulhatunk, ha problémánk lenne, ő intézi a világbajnokság körüli tennivalókat. Aztán van egy orvosunk, aki magyar származású. Négyéves korában költözött a családjával Amerikába, érti a magyart, de nem nagyon beszéli. Minden világbajnokságon jelen van.

Szoktam neki írni minden alkalommal, ha új vitamint kezdek szedni, a biztonság kedvéért kikérem a véleményét. Mindig naprakész a doppinglistával kapcsolatban!

VÁLOGATOTTSÁG. Egyre nehezebb bekerülni a csapatba, a kvalifikációs szint nagyon magasan van. Most például a hatodik női futó 243 kilométert futott. De még mindig tartanak a kvalifikációs versenyek, vagyis ha valaki be akar még kerülni, annak több mint 243 kilométert kell futnia a 24 óra alatt.

A FUTÓK KAPCSOLATA. A versenynaptár tervezésében nincs megszorítás, mindenki ott indulhat, ahol szeretne. A csapat tagjai viszont nem gyakran találkoznak. Ha szerencsénk van, néha összefutunk egy-két versenyen, de nem jellemző. A futás mellett mindenki dolgozik, van olyan, akinek családja, gyerekei vannak, és nagyok a távolságok is.

Nehéz összehozni olyan időpontot, amely mindenkinek megfelelő lenne. Ennek ellenére jóban vagyunk, segítjük, buzdítjuk egymást. A világbajnokságon az „egy mindenkiért, mindenki egyért” elvet követjük.

A BUZDÍTÁS. Csapatkapitányunk, Howard Nippert motivációs beszédei legendásak. A vb előtti este összehívja a csapatot, és csak ő beszél. Sokáig. Azután a bizonyos egy óra után már úgy érzed, hogy rögtön futni akarsz... Sok gondolatot őrzök tőle, amelyeket a hétköznapokban is elő szoktam venni. A legutóbbi világbajnokság előtti beszédében leginkább ez fogott meg: „A kilométerekért jöttünk! Ha nem tudsz futni, kocogj! Ha az se megy, sétálj! De kellenek a kilométerek! Nem hagyunk senkit sem meghalni a pályán, de nem félünk közel kerülni hozzá!” Előfordult, hogy kiemelte, azért vagyunk itt, mert ebben a sportban mi vagyunk a legjobbak az egész országon, és ez óriási felelősség. Vagy egy másik: „Fájni fog, igen! De mondok valamit! Másnap sokkal jobban fog fájni, ha a versenyen nem teszel meg mindent!” Igen, ilyenkor muszáj a legjobb formánkat hozni: „Fuss úgy, hogy nincs több lehetőséged! Itt és most tudsz bizonyítani! Nem holnap, nem jövőre! Itt és most!” Persze Nippert nem mindig ilyen komoly, nagyon vicces volt például, amikor kitért a ruházatra. Azt mondta, sokan panaszkodunk a rövidnadrágok miatt, de ő mutat valamit. És a kosarasnadrágját felhúzta hónaljig. Hát, igen, tényleg lehetne rosszabb is...

A JUTTATÁSOK. Fizetést nem kapunk. Ha kvalifikálsz a világbajnoki csapatba, megkapod a mezt, ami az olimpikonok szettje, és a verseny után megtarthatod. Fizetik a repülőjegyet, plusz azt, amit a versenyen fogyasztasz. A környezetemben nem ismerek olyan futót, aki csak az ultrafutásból meg tudna élni, még itt, Amerikában sem. Az országos tévékben, rádiókban nem vagyunk jelen, de ez engem egyáltalán nem zavar.