csupasport bannerhátsófüves banner

Litkey Farkas: 35 napos edzés a Kékszalagra

Rác BenedekRác Benedek
2019.07.18. 09:46
null
Csütörtökön rajtol Európa legnagyobb tókerülő versenye, az 51. Kékszalag, amely előtt összegyűjtöttünk öt érdekességet a balatoni viadalról.

Több mint hatszáz nevező


„Előreláthatólag hat és hétszáz között lesz az induló hajók száma. Nagy az izgalom, mert elképesztően kiegyensúlyozottak az erőviszonyok: a jó döntések mellett szerencse is kell a végső sikerhez” – mondta Kollár Lajos, a Magyar Vitorlásszövetség elnöke a Kékszalag sajtótájékoztatóján. Tavaly a Kékszalag ötvenéves jubileumát ünnepelhettük, most a kilencvenéves vitorlásszövetséget.

Legendás történelem


Az első Kékszalagra 1934-ben került sor, 21 hajó állt rajthoz a Balatonfüredről induló, akkor az Alsóörs, Siófok, Keszthely vonalon haladó, a tihanyi célban végződő viadalon, amelynek távja légvonalban 155 kilométer volt. A Kékszalag első győztese az Ugron Gábor vezette Rabonbán 30-as cirkáló lett. A második világháborút követően 1947-ben indult újra a verseny.

Az 50. Kékszalag Erste Nagydíj mezőnye 2018. július 26-án, a rajt után Balatonfüred közelében.
MTI Fotó: Bodnár Boglárka

 

 

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:50

Vadnai Jonatán a világranglista élén!

Egyéb egyéni
2026.09.19. 13:20

Vitorlázás: óriási siker, magyar világbajnoki cím és bronzérem az L30-as vb-n!

Egyéb egyéni
2026.09.16. 23:22

Vitorlázás: Érdi Mária számára a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottan versenyezzen

Egyéb egyéni
2026.09.16. 11:40

Vitorlázás: Érdi Mária negyedikként zárta az ILCA 6-világbajnokságot

Egyéb egyéni
2026.09.12. 16:22

Érdi Mária hatodikként jutott az éremfutamba az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.11. 18:44

Érdi Máriának nem sikerült jól az első aranycsoportos futam az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.09. 17:45

ILCA 6-vb: Érdi Mária ötödik öt futam után

Egyéb egyéni
2026.09.08. 16:48