csupasport bannerhátsófüves banner

Magyar ultrafutósiker Malajziában

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2019.08.27. 09:38
null
Budapesti ultrafutó nyerte meg Malajziában a Magnificent Merapoh Trail terepverseny leghosszabb, 100 kilométeres távját a nők között. A teljes mezőnyben harmadik Csillag Eszter 12:08 óra alatt ért célba.

Malajziában rendezték meg a Magnificent Merapoh Trail terepfutóversenyt, amelyen a 100 kilométeres távon indult az idei Ultra-Trail Hungary női mezőnyének második helyezettje, Csillag Eszter. A budapesti ultrafutó a maláj megméretésen a nők között első, a teljes mezőnyben harmadik lett: 12:08 óra alatt teljesítette a távot, a barlangszakaszokkal, gázlókkal, őserdei részekkel nehezített terepen több mint két órával megelőzte a második helyezettet.


A 100 kilométeres távra összesen 217-en neveztek, közülük 166-an értek célba, a nők közül huszonegyen. Jótékony célt szolgál az Asia Trail Master által szervezett esemény, a kiírók az évről évre megrendezett futóversennyel igyekeznek felhívni a világ figyelmét a Merapoh régiót fenyegető veszélyre, a több mint kétszáz barlangot, sziklaképződményt romboló mészkőbányászatra.


„Gyors versenynek számít a malajziai, kétezer-kilencszáz méteres szintkülönbséggel, az ilyenkor szokatlan esőzések miatt azonban menet közben meg kellett változtatni az útvonalat – mondta honlapunknak a 34 éves versenyző. – Mintegy három kilométert kellett volna megtenni a barlangokban és a szabadban futó folyókban, a többórás intenzív zápor miatt azonban a vizek hirtelen megáradtak, a szemünk láttára változott meg a természet, így az átkelés sok helyen bonyodalmakkal járt.




Volt, aki csak kövekbe kapaszkodva tudott a túlpartra jutni, mást fához kötözve segítettek társai az erős sodrásban, és egy éjszakai vízi szakaszon én is megkértem egy jó helyismeretű önkéntest, hogy a megduzzadt folyón zseblámpájával mutassa a gázló útvonalát.



Mivel a hirtelen lezúduló víz a trópusi esőerdőben kijelölt szakaszon iszapossá tette a talajt, menet közben életbe léptették a B-útvonaltervet. A módosítás következtében sokaknak így harmincnégy kilométert ellenőrzőpont, vagyis vízszerzési és frissítési lehetőség nélkül kellett lefutniuk.”


Csillag Eszter – mint mondta – a 100 kilométeres malajziai futást erős edzésnek veszi a következő hónapokban előtte álló hasonló ultraversenyekre. Az Ázsiában élő magyar futó – aki a májusi Ultra Trail Hungary-versenyen a második helyen végzett Janek Noémi mögött – művészettörténészként végzi a doktori képzést a hongkongi egyetemen.

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
18 órája

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Futsal Eb: Marco Rossi is gratulált a történelmi győzelemhez

Magyar válogatott
2026.01.25. 13:33
Ezek is érdekelhetik