csupasport bannerhátsófüves banner

Kellemes kirándulás az őszre: Wilde Wasser

N. B.N. B.
Vágólapra másolva!
2019.09.16. 11:24
null
Tökéletes célpont az egész családnak Stájerországban a Schladmingtól Rohrmoos irányába indulva mintegy negyedórás autóútra található Untertal, ahol a Wilde Wasser tematikus parkban minden korosztály élvezetes napot tölthet el.

A Wilde Wasserben – ahogy azt a neve is tükrözi – vad vizekben, vízesésekben gyönyörködhetnek közvetlen közelről az odalátogató turisták. A természeti képződmény mellett kiépült turistaútvonal legvégső állomásán pedig a Riesach-tóhoz lehet eljutni, amely télen-nyáron egyaránt csodálatos látványt nyújt.



A tóig több útvonalon lehet kirándulást tenni, mindenkinek a maga edzettségi szintjének, fizikai állapotának vagy életkorának megfelelően. A legkönnyebb az utolsó parkolóból induló széles, murvás erdészeti út, amelyen – a lankáknak és emelkedőknek köszönhetően – alig négyszáz méternyi szintkülönbséget leküzdve, négy kilométernyi sétát követően már meg is érkezhetünk. Eltévedéstől nem kell tartani, hiszen itt minden út a Riesach-tóhoz vezet.


Akik jobban kedvelik a kihívásokat, és nem riadnak vissza a meredekebb, keskenyebb, egyúttal nagyobb erőnlétet igénylő útvonalaktól sem, azoknak ajánlott a vízesésekkel tarkított, a legkülönlegesebb, leglátványosabb részt magába foglaló, az ötven méter hosszú, harmincöt méter magasan átívelő függőhíddal megspékelt útvonalat választani. Nem kell megijedni, jelentős magashegyi túrázási tapasztalatra nincs szükség, ugyanakkor stabilabb alap-állóképességet kíván, mint a másik útvonal.



A látnivalóért megéri a túra, hiszen a hegyek között fekvő tengerszem, a Riesachsee és partvidéke lenyűgöző látványt nyújt. A tó partján több hüttében is meg lehet pihenni, a bőséges, tipikusan osztrák alpesi fogadókra jellemző kínálat pedig garantáltan széles. A profi vendéglátásra amúgy sem lehet panasz, Ausztria bármely vidékén is járunk, hiszen itt tényleg minden a turisták körül forog. A klasszikus májgombóclevestől kezdve a sajtos-hagymás pirított galuskán és a vaníliaöntettel megbolondított mákos gőzgombócon át az eredeti szilvalekváros császármorzsáig bármit ehetünk a túra után.


 

 

 

Legfrissebb hírek

Enerigazselé – fogyasszon-e, és ha igen, mennyit a túrázó?

Csupasport
2025.09.09. 18:58

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Csupasport
2025.09.01. 13:16

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Csupasport
2025.08.19. 14:03

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

Csupasport
2025.08.12. 19:53

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Csupasport
2025.08.02. 16:24

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Öt varázslatos európai túraútvonal

Csupasport
2025.07.22. 21:09
Ezek is érdekelhetik