csupasport bannerhátsófüves banner

Spartan Race: barcikai harcosok – képek!

Vágólapra másolva!
2019.10.07. 21:17
null
Kazincbarcikán került sor az idei utolsó „spártai versenyre”, amelyen mintegy 7500 versenyző állt rajthoz, és a résztvevők majdnem kilencven százaléka be is fejezte a viadalt.

Nagykanizsa és Eplény után Kazincbarcika adott otthont a Spartan Race versenyének, amelyen 7500 résztvevő állt rajthoz, hogy megküzdjön a 22.6 kilométeres távval, no meg az utat nehezítő több mint 34 akadállyal – s akkor a sárról meg az egyéb nehezítő tényezőkről még nem is beszéltünk. (A vasárnapi Sprinten pedig 7.3 km volt a táv, 26 akadállyal.)

Érdekesség, az indulóknak több mint 89 százaléka be is tudta fejezni a viadalt, és a magyarok mellett további tizenhat nemzet harcosai állták a sarat.

A Beast győztese a szlovák Peter Ziska lett, a legjobb magyar a harmadik helyen végző Szabó Dávid lett. A Sprintben szintén Ziska győzött, Szabó negyedik. A hölgyeknél szombaton Groholy Babett harmadik lett, vasárnap ő a hatodik helyen végzett.

Magyarországon a kazincbarcikai volt az idei utolsó Spartan Race, s bár a hétvégén még Kolozsváron lesz egy erőpróba, már ismert a jövő évi versenynaptár is: a közép-európai (magyar, szlovák, lengyel, román, cseh) sorozat 14 versenyből fog állni, az első magyar helyszín áprilisban Veszprém lesz.

A VERSENYRŐL KÉSZÜLT KÉPGALÉRIA:


 

Legfrissebb hírek

Sosem késő belevágni: 70 évesen kezdte, és közel 90 évesen is deszkázik

Csupasport
2025.05.03. 14:44

Egy spanyol szörfös merész vállalkozása: 15 nap mobiltelefon nélkül

Csupasport
2025.04.17. 17:18

Rakonczay Gábor: Az óceánon csakis önmagamra számíthattam

Csupasport
2025.03.16. 17:43

Rakonczay Gábor 75 nap alatt átevezte az Atlanti-óceánt

Csupasport
2025.03.08. 23:42

Borulás és életveszély az Atlanti-óceánon

Csupasport
2025.03.03. 15:19

Lélegzetelállító látvány: snowboard a lávafolyam mellett és a befagyott tavon

Csupasport
2025.02.28. 18:39

Még izgalmasabbá tenné a gördeszkázást a népszerű brazil extrémsportoló

Csupasport
2025.02.14. 17:04

Rakonczay Gábor kihajózott utolsó expedíciójára

Csupasport
2024.12.23. 19:09
Ezek is érdekelhetik