csupasport bannerhátsófüves banner

Csécsei Zoltán karácsonykor is fut

Rác BenedekRác Benedek
2019.12.23. 17:37
null
Először tartott előadást lakhelyén, Tárnokon, de gyerekeknek is mesél az ultrafutásról, közben készül a január második felében esedékes huszonnégy órás futópados világrekord megdöntésére.

Élménybeszámolóra volt hivatalos Csécsei Zoltán a közelmúltban, amelynek egyik érdekessége, hogy a beszélgetésre lakhelyén, Tárnokon került sor.

„A Spartathlonról beszéltem nagyjából fél órát, s vittem úgy ötven képet is, és azok segítségével próbáltam elmesélni, milyen is a verseny – kezdte Csécsei Zoltán. – Úgy készültem, mintha laikusoknak beszélnék, de a jelenlévők azért tudták, hogy miről van szó.

Tárnokon most voltam először ilyen rendezvényen, de iskolákba is szoktam menni, több helyen is voltam, de ott nem is konkrétan a Spartathlon a téma, hanem az ultrafutás, illetve, hogy megismerjék a sportágat. A híradásokból a felnőttek többsége már hallott az ultrafutásról, a gyerekek viszont nem, ráadásul nehezebb is viszonyítaniuk, ezért úgy kell előadnom, hogy számukra is érthető legyen.

Ezért nem is az Athén-Spárta távot említem nekik, hanem például a Bécs-Budapestet. Mindig van nálam térkép, hogy azon is megmutathassam. Vagy vesszük a Balatont, amely hetvenegy kilométer hosszú, és akkor elmondom, a Spartathlon olyan, mint három Balaton, meg még egy kicsi. Törekszem arra, hogy kézzelfogható legyen számukra az előadás.”

Hozzátette, az előadásokra az érmeit és kupáit is magával viszi, sőt a versenyeken használt gélekből is van nála, s az előadás résztvevői megkóstolhatják, mit is fogyaszt útközben. A gyerekek egyébként rendkívül érdeklődők, mindent megkérdeznek, és hálás közönséget alkotnak – 45 percig.

A helyi újságban már többször szerepelt, de nem gondolja, hogy Tárnokon annyira ismert lenne. Hozzátette, abban a két kilométeres körben, amelyen fut, bizonyára sokan ismerik, vagy ha mégsem, a napi két edzés alatt rendszeresen látják, hogy ez a csávó mindig arrafelé fut. Vajon mire készül?

„Január tizenkilencedikén és huszadikán szeretném megdönteni a huszonnégy órás futópados világrekordot, áprilisban pedig a huszonnégy órás országos bajnokság következik.”

A futópados kihívás miatt karácsonykor sem pihen, és az ünnepek alatt sem enged a napi két edzésből.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
17 órája

Nem látott rá esélyt, mégis bronzérmes lett az UTT-n

Csupasport
2026.08.06. 19:58

Légzési probléma után nagyszerű pályacsúcs az UTT-n

Csupasport
2026.08.01. 16:58

Bódis Tamás harmadik lett a brutális ultramaratonon

Csupasport
2026.07.29. 14:51

Az UTT-terv bejött, a harmadik hely pedig hab volt a tortán

Csupasport
2026.07.28. 16:29

A csodálatos panoráma repítette előre a Tapolca Trailen

Csupasport
2026.07.27. 14:44

Teljesítette egyéni céljait és ezüstérmet nyert az UTT-n

Csupasport
2026.07.26. 14:48

Meglett a száznyolcvan kilométer, aranyéremmel mehetett haza a lányához

Csupasport
2026.07.23. 14:44