csupasport bannerhátsófüves banner

Rejtélyes hangok a kanadai erdőből

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2019.12.12. 14:24
null
Sem a helyiek, sem az állatspecialisták nem tudták azonosítani, mi adhatja ki azokat a különleges hangokat, amiről az ontariói természetbarátok annyit beszélnek mostanában. Lehet, hogy a misztikus „Big Foot” nyomára sikerült ráakadni?

Izgalmas rejtély tartja lázban a kanadai túrázókat. Gino Meekis éppen fajdra vadászott az ország legnépesebb tartományában, Ontarióban, amikor nagyon furcsa hangokat hallott, és mivel nem tudta hova tenni, rögzítette telefonjára és feltöltötte a Youtube-ra. Íme:

Az internetes közösség természetesen rögtön megpróbált a segítségére sietni, de mivel senki sem találta a megoldást, felvetődött a kérdés, hogy talán az erdőket járó misztikus lény, „nagyláb” hangját sikerült felvenni?

A rejtély a cottagelife.com weboldal szerkesztőinek figyelmét is felkeltette, akik szakértők segítségével próbálták azonosítani a hang forrását. Felvették a kapcsolatot Természeti Erőforrások és Erdészeti Minisztériummal, de nem kaptak egyértelmű választ.

„A biológusaink úgy vélik, valamilyen emlős adhatja ki a hangot, például farkas – reagált a hivatal szóvivője, Jolanta Kowalski.

A hang azonban annyira a távolból szól, hogy lehetetlen egyértelmű eldönteni, mi is az.”

A kitérő válasznál valamivel konkrétabbat adott Tim Irvin, akinek a vadon élő állatok tanulmányozása a szakterülete. Munkája része, hogy felismerje és egyértelműen azonosítsa az állatok hangját, a madaraktól kezdve az emlősökig.

„Egyetlen általam ismert állathanghoz sem tudom hasonlítani azt, ami a felvételen hallható – mondta a Nagyláb-rajongók nagy örömére az ökológus. – Ritkán fordul elő velem hasonló, tényleg meglepődtem. Hogy farkas lenne? Hát én sok farkast hallottam már, tudom, milyen hangot adnak ki, amikor vadásznak, hívják egymást vagy riadót fújnak. Ez azonban egyikhez sem köthető. Medve? Mivel a felvétel október elejéről származik, ezt a lehetőséget nem lehet kizárni. Felnőtt medvék azonban nagyon ritkán adnak ki hangokat, a bocsok pedig teljesen másként szólnak. Szarvas? A felvétel feltöltője egyértelműen kijelentette, hogy nem, és én egyetértek vele. Madár? Semmiképp, egyértelműen emlőshöz köthető. Nagyláb? Sokan szeretnének erre igent hallani, de én nem hiszek a misztikus lényekben, a válaszom így egyértelműen nem.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Enerigazselé – fogyasszon-e, és ha igen, mennyit a túrázó?

Csupasport
2025.09.09. 18:58

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Csupasport
2025.09.01. 13:16

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Csupasport
2025.08.19. 14:03

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

Csupasport
2025.08.12. 19:53

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Csupasport
2025.08.02. 16:24

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Öt varázslatos európai túraútvonal

Csupasport
2025.07.22. 21:09
Ezek is érdekelhetik