csupasport bannerhátsófüves banner

Az év első balatoni túrája

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2020.02.18. 19:33
null
Noha a balatoni bringatúra inkább tavasztól őszig tartó elfoglaltságnak tűnik, az igazán bátrak télen is tekerhetnek Magyarország legnagyobb tava körül – jön a Balaton Bringafarsang!

Ugyan a hétvégére közel tavaszias, kellemes idő várható, amikor azonban a résztvevők már decemberben megtöltötték a rendelkezésre álló 300-as létszámot, akkor még nem tudhatták, mi vár rájuk, csak az volt biztos, hogy ők ott akarnak lenni az idén immár második alkalommal sorra kerülő Balatoni Bringafarsangra.


„Sokat gondolkoztunk, mielőtt belevágtunk ebbe a történetbe – árulta el Havasi Tímea, aki férjével, a különböző kerékpáros programokat már 30 éve szerző Harangvölgyi Andrással közösen indította útjára a Balaton első téli kerékpártúráját. – Az ország minden részéből jelentkeztek kerékpárosok az eseményre, nagyon hamar megteltek a helyek, és bár kockázatos dolog volt téli túrát szervezni, a visszajelzések alapján nagyon népszerűnek bizonyult.”


A bringás farsang szinkronban van az utóbbi években egyre hangsúlyosabban jelentkező törekvéssel, hogy a Balatonnál (és különböző tavainknál) nemcsak a strandidőszakra korlátozódjon a szezon, hanem az év különböző hónapjaiban is rendezzenek különböző eseményeket, hiszen a téli Balaton is különleges, csak nem lehet fürödni.


A résztvevők Balatonfüredről indulnak, majd oda is érkeznek vissza, a táv 78 kilométer, útközben komppal átkelnek Tihanyból Zamárdiba, és onnan folytatódik a túra.



A bringásokat Siófokon, Balatonvilágosnál, Balatonkenesén, valamint Alsóörsön is várják frissítő-, illetve melegedőpontok. A túra szintideje 8 óra, és ennek megfelelően van megszabva, hogy meddig kell elérni a különböző pontokat, s végül 17 óráig kell visszaérni Balatonfüredre.


A befutó után sem ér véget a program, hiszen tombolasorsolás lesz, amelynek fődíja egy kerékpár. A KRESZ szabályait természetesen kötelező betartani, ahogyan a bukósisak és a megfelelően kivilágított kerékpár is feltétele az indulásnak – no meg az elszántság és a kitartás!


A célba érkezőket befutóéremmel, no meg forró levessel várják, és az egész túra alatt mozgó orvosi és szervizszolgálat is áll a bringások rendelkezésére.


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Csupasport
2025.08.15. 23:15

Több mint tízezren úszták át a Balatont – a leggyorsabban Lengyeltóti Bence és Barabás Imre

Csupasport
2025.08.09. 20:04

Elszakadt Achilles-ín, találkozás medvével és farkassal – ilyen volt Szőnyi Ferenc legnagyobb kalandja

Csupasport
2025.08.05. 16:38

Így válasszunk bringás gyerekülést!

Csupasport
2025.07.31. 15:53

Szőnyi Ferenc elképesztő rekordot ért el a világ legkeményebb kerékpárversenyén

Csupasport
2025.07.24. 13:19

Félt, hogy elsodorja egy autó, de a vártnál jobb idővel teljesítette a privát UTT-t

Csupasport
2025.07.07. 15:53

Több mint tízezren jelentkeztek az idei Balaton-átúszásra

Csupasport
2025.06.20. 17:34

Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Csupasport
2025.06.12. 16:59
Ezek is érdekelhetik