csupasport bannerhátsófüves banner

Itt az új Csupasport-kihívás!

Vágólapra másolva!
2020.02.04. 14:42
null
Tavaly a futóktól kértünk élménybeszámolókat, az idén több sportág is célkeresztben van! A lényeg, hogy olvasóink bátran küldjenek fotót és rövid beszámolót saját sportolásukról.

Aki esetleg lemaradt róla, itt böngészhet az 500 kilométeres futókihívásunk teljesítői között. Tavaly több mint fél éven át tartott a játékunk, és az 500 kilométeres táv közepesen nehéz fokozatnak számított. Ebben az évben több rövidebb kihívásban gondolkodunk, lesznek igazán könnyűek és jóval nehezebbek is.

A nyitány a síelőké – arra kérjük olvasóinkat, hogy akik a 2019–2020-as szezonban magyar pályán síeltek-síelnek, küldjenek a [email protected] címre néhány mondatot és egy jó fotót síelés közbeni önmagukról. Van egy kis macera is, mert ezt itt ki kellene tölteni:

A Csupasport hozzájáruló nyilatkozata fényképhez

A határidő február 16. – éppen az idő rövidsége miatt ez egy könnyebb kihívás, népszerűsítsük együtt a magyarországi sípályákat.

Ahogy Hajnalka, kedves olvasónk már meg is tette.

 

 

Minden kihívásunk közben folyamatosan hozzuk a dicsőségfalat, hogy a képet, sztorit minden olvasónk megmutathassa családjának, barátainak. A legjobbakból pedig mindig szeretnénk válogatást közölni a márciusban induló 100 oldalas új „másfélhavilapba”, a Csupasport magazinba is.

Biztatunk tehát mindenkit, főleg, aki mostanában síelt vagy síelni indul, ossza meg fotóját, élményeit a Csupasport olvasótáborával.

Márciusban felkészülnek a túrázók!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Síelés: Úry Bálint műlesiklóversenyt nyert Ausztráliában

Téli sportok
2025.08.27. 19:07

Még 99 évesen is aktívan síel a sportág egyik legendás alakja

Csupasport
2025.05.15. 18:12

Íme a bizonyíték, hogy már 1300 éve is síeltek az emberek

Csupasport
2025.04.23. 18:21

A síelés olyan, mint egy szívdobbanás

Csupasport
2025.04.01. 16:02

Kínos síélményeiről beszélt a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező

Csupasport
2025.02.18. 17:19

Milánó 2026: változik a síversenyek lebonyolítása

Téli sportok
2023.06.21. 10:01

Síelés: öt év múlva téli multisporteseményt rendez a FIS

Téli sportok
2023.05.26. 10:32

Téli sportok: három helyszínen tér vissza a Sípályák Éjszakája

Téli sportok
2023.03.03. 13:29
Ezek is érdekelhetik