csupasport bannerhátsófüves banner

Hegyi faluból a csúcsig: Négy évszak túra

Vágólapra másolva!
2020.02.22. 09:35
null
Ausztria az év bármely időszakában tökéletes úticél, ha aktív kikapcsolódásért utazunk a szomszédba. A Schladming melletti “Négy évszak túraútvonal” pedig a nevéből adódóan szintén bármikor megjárható.

Stájerország legszebb részén, szemben a Dachstein csúcsaival, a Planai hegyvonulatának nyugati oldalán fekszik a Schladming városával szomszédos Rohrmoos település. Ennek a kis hegyi falunak a központjából indul az alig tizenhárom kilométer hosszúságú, és közel hatszáz méternyi pozitív szintemelkedésű kirándulóösvény, amely a tájolása és a lejtése miatt kapta a „Négy évszak turistaút” elnevezést.

Az út a Hochwurzen-csúcsra vezeti a túrázót, amely az úgynevezett schaldmingi Négy-hegy-síközpont egyik legmagasabb, sífelvonóval is kényelmesen megközelíthető csúcsa az 1852 méteres magasságával.

A Négy évszak ösvény a régió egyik legkedveltebb úti célja, az év minden időszakában látogatható. A körülbelül három méter szélességű, enyhén lankás, köves terep tavasztól őszig a kirándulók és a terepfutók által is gyakran látogatott ösvény. A tizenhárom hajtűkanyaron kívül nem tartalmaz nehéz, technikás tudást igénylő szakaszt, így gyakorlatilag a teljes utat kényelmesen, könnyű sétálós tempóval is lehet teljesíteni. A kiránduláshoz nincs továbbá szükség semmilyen speciális túrafelszerelésre, botra, vagy mászóbakancsra sem, mivel kényelmes sportcipőben is bejárható.

Télen elengedhetetlen felszerelés a hótaposó csizma

Annak, aki télen látogat el a Négy évszak ösvényre, azonban érdemes hótaposó csizmát vagy téli túrázáshoz megfelelő bakancsot választani az általános edzőcipő helyett. Az utat ugyan napi rendszerességgel hómaró géppel ledolgozzák a környékbeli sípálya munkásai, így nem igényel hótalpat, vagy túrasí-felszerelést a kirándulás, viszont a téli bakancs nélkülözhetetlen, mivel az útvonal teljes hossza hóval fedett, de a ratrakolásnak köszönhetően járható.


Csupasport magazin: Csécsei Zoltán egy nagy bödön zsíron élt


A Spartathlon-második Csécsei Zoltánt látogattuk meg otthonában. A beszélgetés során kiderült, hogy mínusz nyolcvanezer forinttal indult el a nagybetűs életbe, és sokáig zsíroskenyéren élt. Kedvesét egy versenyen ismert meg, ma pedig már a futás mellett a rugózás is az élete része.

Erről, és persze sok minden egyéb szabadidős érdekességről írunk a Csupasport magazin első számában, amely március 10-én jelenik meg! A 100 oldalas magazinon kívül olvasóink kapnak egy 16 oldalas versenyeredményes mellékletet is.


Az ösvény vonalvezetése és tájolása miatt délután és naplemente környékén nyújtja a legszebb panorámát.

Nyugati fekvéséből eredően csodálatos kilátás tárul elénk az útról a Dachstein hegyvonulataira, valamint a méltán közkedvelt stájer sírégió, Schladming, Pichl és az Obertal völgyében fekvő kisebb településekre is. Az úton szánkózni, lovas szánnal közlekedni, síelni, sífutni vagy épp túrasízni tilos, arra ott a szomszédos ösvény, a direkt szánkópályának is kijelölt útvonal, valamint a számos sí- és sífutópálya. A gyalogosan és hegyikerékpárral járható út hat kilométer hosszan vezet felfelé, amelynek a végén található az 1852 méteres magasságban lévő Hochwurzen vendégház, ahol kellemes alpesi hangulatban, a helyi osztrák gasztronómiai élmények teljes tárháza elénk tárul, így a további hat kilométeres lefelé vezető visszaút előtti élmény- és szénhidrátfeltötlés garantált.

A hütték legfinomabb alpesi frissítői
A hüttékben, vagyis a klasszikus osztrák magashegyi vendégházakban régiótól függetlenül jellegzetes ételekkel találkozhatunk az étlapon. Ilyen például a májgombócleves, a sajtos-hagymás pirított galuska (käsespätzle), a húskenyér (leberkäse), amit hasábburgonyával szokás fogyasztani, a desszertek közül pedig az almás rétes (apfelstrudel), melyet melegen, tejszínhabbal és vaníliasodóval kínálnak, vagy a szilvalekvárral töltött gőzgombóc (germknödel), amit olvasztott vajjal leöntve és mákkal meghintve szoktak tálalni. Az alpesi tájakon további népszerű fogadós étel még a császármorzsa (kaiserschmarrn), amelyhez a helyiek szerint almapürét illik fogyasztani.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Odabringázott a drukkerekhez az osztrák szövetségi kapitány, hogy megköszönje a szurkolást

Foci vb 2026
2025.09.10. 09:59

Enerigazselé – fogyasszon-e, és ha igen, mennyit a túrázó?

Csupasport
2025.09.09. 18:58

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Csupasport
2025.09.01. 13:16

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Csupasport
2025.08.19. 14:03

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

Csupasport
2025.08.12. 19:53

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Csupasport
2025.08.02. 16:24

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30
Ezek is érdekelhetik