csupasport bannerhátsófüves banner

Sietni kell a nevezéssel a Gerecse 50-re

Vágólapra másolva!
2020.02.15. 11:39
null
Április 18-án rajtol a népszerű teljesítménytúra, a Gerecse 50. A honlapon már hétfőtől lehet nevezni az eseményre, de nem árt igyekezni, mert nagyon gyorsan betelnek a limitált helyek.

A Gerecse 50 elnevezésű teljesítménytúrát a Magyar Természetjáró-szövetség (MTSZ) szervezi minden évben, immár 1982 óta, az idén kereken nyolcezer jelentkezőt várnak – ennyi jegyet bocsátanak ki.

Az elnevezés ellenére már nemcsak az 50 kilométeres távot lehet választani, hanem a 30, 20 és 10 kilométerest is, a jelentkezés pedig a környezetterhelés minimalizálása miatt limitált.

Sőt, a környezetvédelem érdekében a rendezvény PET-palack-mentes, a szervezők gondoskodnak ivóvízről és szelektív hulladékgyűjtőket helyeznek el az indulásnál, majd a túra után az útvonalak megtisztításáról is gondoskodnak.

Akit érdekel a túra, nem érdemes halogatnia a jelentkezést, ugyanis az első fél órában már ezren jelezték indulási szándékukat, aznap pedig több mint háromezren.

A szervezők szerint érdemes sietni, mert ezen a hétvégén már nem biztos, hogy minden távra tudnak új jelentkezőket regisztrálni.

Az esemény honlapja felhívja a figyelmet, hogy a leghosszabb távon apró nyomvonal-módosítás történt, néhány hónappal ezelőtt ugyanis számos túrajelzés létesült, illetve áthelyeződött a régióban, ezekről – térképpel mellékelve – ebben a cikkben olvashatnak.

Fontos még megemlíteni a kedvezményeket: természetjáró-kártyával 20 százalék a kedvezmény az 1500, 2000, 2500 és 3000 Ft-os nevezési díjakból, és 50 százalék lejön a MÁV jegypénztáraiban váltott vonatjegyekből is. Egészségügyi szolgálat a rajt/cél területén illetve a Turulnál lesz.

Update a végére: szombat délben az 50 kilométeres távra már 90 százaléknál járt a nevezés.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Enerigazselé – fogyasszon-e, és ha igen, mennyit a túrázó?

Csupasport
2025.09.09. 18:58

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Csupasport
2025.09.01. 13:16

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Csupasport
2025.08.19. 14:03

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

Csupasport
2025.08.12. 19:53

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Csupasport
2025.08.02. 16:24

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Öt varázslatos európai túraútvonal

Csupasport
2025.07.22. 21:09
Ezek is érdekelhetik