csupasport bannerhátsófüves banner

Mesebeli szurdok a Pilisben

Kremlicza LeventeKremlicza Levente
Vágólapra másolva!
2020.03.18. 19:24
null
Az egyik legszebb patakvölgy Budapest környékén a Csobánka mellett található Dera-szurdok, amely a zubogó patak, a különleges sziklaalakzatok és a vadregényes táj miatt méltán népszerű a futók, kirándulók körében.

Miután a futóversenyeken való részvétel lehetősége gyakorlatilag nulla, így különösképpen felértékelődnek a jól megtervezhető, jó távot kínáló, terepes lehetőségek. Ilyen futóútvonal a Dera-szurdok, amely természetes választóvonal a Pilis mészkősziklái és a Visegrádi-hegység vulkanikus szirtjei között, ráadásul több helyről is könnyen megközelíthető, izgalmas útvonal.

Csobánka felől megközelítve a zöld plusz jelzésen kezdve eljutunk a zöld sávjelzésig, onnan pedig már a szurdokhoz vezető országos kék jelzésen egyenes utunk lesz célunkhoz.

A terep kicsit hullámzó, földutak és erdei ösvények váltakoznak sokáig, aztán néhány kilométer után elérjük a patakvölgy első szikláit, miközben a Dera-patak csordogál mellettünk, mely csapadékosabb időszakban kifejezetten bővizű.


Az átkelést segítő hidak többsége már rossz állapotban van, de még használhatóak. A szurdok vége felé keskeny csapásokon jutunk el a Szurdok-völgyi víznyelőig, ami után balra kell fordulnunk a kék négyzet jelzésre. Ott tehetünk egy kis kitérőt a Som-hegyi turistaházhoz, vagy folytathatjuk az utunkat a zöld jelzés felé. Hullámzó ösvények várnak itt minket, a Hosszú-hegy teszi változatossá a terepet, sok látnivaló nincs itt, de hamarosan a kék jelzésre visszatérve lehetőségünk nyílik kis kitérővel a Macska-barlanghoz jutni, onnan pedig már könnyen visszajutunk a Csobánka-nyeregre, majd a kiindulási pontra.

Pilisszentkereszt felől indulva egyszerűbb dolgunk van, hisz a kék jelzés könnyen odavisz a patakvölgyhöz, ahonnan aztán fordított irányban megtehetjük a már leírt útvonalat.



Ha nem akarunk Csobánkáig menni, akkor a kéket követve visszafordulhatunk, itt érdemes megnézni a Szent-kút forrást, és a Sarlós Boldogasszony-kápolnát. A kékről aztán a korábban említett zöld jelzésen visszafuthatunk a zöld négyzethez, onnan pedig az induláshoz.


A legrövidebb útvonal itt tizenkét-tizenhárom kilométer, ha Pilisszentkereszt felől indulunk, Csobánka irányából viszont legalább tizenhét-tizennyolc kilométert kell megtennünk, hogy körbeérjünk.


Fontos tudni, hogy a patak nem iható, és tisztálkodásra sem a legjobb, mivel nem kifejezetten tiszta a vize.



A kulacsunkat mindkét településen fel tudjuk tölteni, ahogy kalóriapótlást is tudunk beszerezni, így nem kell sok frissítést pakolnunk. Érdemes akár egy hosszabb futásba is beilleszteni az útvonalat, jómagam a Kevélyek felől szoktam arra futni, így változatos, izgalmas útvonalat teljesíthetünk.


A sorozat korábbi fejezetei:

Sorrento-sziklák

Remete-szurdok


Spartacus-ösvény


Balboa-kör


Panoráma-kör


Nagy-Kevély


Prédikálószék


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
7 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik