csupasport bannerhátsófüves banner

Szlovéniában már indul a sportélet

Janzsó MiklósJanzsó Miklós
Vágólapra másolva!
2020.05.22. 11:44
null
Május 14-én Szlovéniában hivatalosan is véget ért a koronavírus-járvány, az ország elkezdte a korlátozások enyhítését. Összefoglaltuk, milyen hatással van ez a futóversenyekre, illetve a népszerű túrahelyszínek látogathatóságára.

A szlovén kormány az egészségügyi hatóságokkal közreműködve úgy döntött, hogy elkezdi feloldani a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozásokat. A repülőterek már üzemelnek, a vasútközlekedés azonban még nem, a határon pedig továbbra is számítani kell ellenőrzésekre. Viszont csak azoknak kell karanténba vonulniuk, akik a vírus tüneteit mutatják. A napi új megbetegedések száma nagyon alacsony, ennek ellenére csak fokozatosan lazít Szlovénia. A tömeges rendezvények továbbra is tiltva vannak, ami a szlovéniai futóversenyeket is érinti.

Fotók: AFP

Vannak azonban olyan turista-látványosságok, mint például a Vintgar-szurdok, ahol már felkészültek a látogatókra: a korábban oda-vissza végigjárható szurdokot most „egyirányúsították”, visszafelé csak a kijelölt turistaösvényen lehet menni. Kérik, hogy aki teheti, a belépőjegyét online váltsa meg (helyszíni jegyváltásra is van lehetőség) az adott idősávra. Így garantálják, hogy egyszerre ne legyenek túl sokan a szurdokban, és tartani lehessen egymástól a szükséges távolságot.

Bledben és környékén szabad a mozgás, a kastély is nyitva áll a látogatók előtt. Csak a májusi eseményeket törölték, júniustól már a legtöbb verseny, túra megtartható, a szeptember hoz majd igazi eseménydömpinget. Június 27-én lett volna a híres bledi éjszakai 10 km-es futás, amelyet augusztus 29-re halasztottak, ám virtuálisan június végén is lefutható: mindenki saját lakóhelyén futhatja le a 10 km-t, majd az eredmények bediktálása után szép éremmel gazdagodhat.

A futóversenyek többsége Szlovéniában az év második felében van, így azok megrendezése nem került veszélybe.

• Október 25-én rajtol a 25. ljubljanai maratoni, a jubileumi eseményen sok futóra számítanak.

• Július 3–5. a tervezett dátuma a Soha Outdoor Festivalnak, az egyik legjelentősebb terepfutó-, hegyikerékpáros és túrázós eseménynek, amit eddig még nem halasztottak el – a szervezők keresik a lehetőségét, hogy az idén nyáron megtartsák az eseményt.

• Áttolták 2021-re a 3 Szív maratonit, amelyet a negyvenedik alkalommal rendeznek meg jövő év májusában.

• A Kis Karszt maratonit márciusról június 7-re halasztották, ez lesz az első nagy futóverseny az idén Szlovéniában, már több mint kétezren regisztráltak.

• Nem lesz megtartva az egyik legnagyobb terepfutóverseny, a Podbrdo Trail Running Festival sem.

• Áprilisban lett volna az isztriai maratoni, amelyet október 10–11-én pótolnak.

Az út tehát szabad Szlovéniába, túrázni lehet (a hegyvidékek kivételével), de érdemes mindent jó előre megtervezni és megszervezni, hogy biztosan legyen szálláshelyünk. Egyelőre ugyanis csak a kis kapacitású (30 szobánál kevesebbel rendelkező szálláshelyek) tarthatnak nyitva.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Európa utolsó vadonjának meghódításához kell a bátorság

Csupasport
2026.01.31. 09:53

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58
Ezek is érdekelhetik