csupasport bannerhátsófüves banner

Fesztivállal indul a tájfutószezon

2020.07.01. 14:23
null
A minden második évben sorra kerülő 24 órás váltóversenyre rekordszámú nevezés érkezett, mert a tavaszi szezon törlése után ez az első fontosabb megméretés a tájfutóknak. A mezőnyben ott találhatók a legjobb magyar tájfutók is, többen egyedül vágnak neki az egész napos versengésnek.

Alföldi terepen tartják július 4-én, szombaton a hagyományos 24 órás váltóversenyt, a versenyzők Ágasegyháza határában teljesítik az embert próbáló kihívást.

A hat főből álló csapatok első futói 10 órakor rajtolnak, a verseny másnap 10 óráig tart. A futókra 30-50 perces pályák várnak, a győztes pedig az a csapat, amelyik a legtöbb pályát teljesíti 24 óra alatt.

Egy futóra tehát átlagosan négy óra versenyzés jut, ráadásul részben éjszaka, fejlámpával. Akik az egész napos versengést túl hosszúnak találják, ne keseredjenek el, mert a 24 órás futam mellett rendeznek 12 órás versenyt is.

 

 

A 24 órás váltóban 29, a félnaposon 54 csapat áll rajthoz, de lesz 17 egyéni versenyző is. A tájékozódási futásban egyébként ritkák az ennyire hosszú versenytávok, az ultrahosszútávú versenyek is ritkán hosszabbak 20-25 kilométernél, amit terepen 2-3 óra alatt teljesítenek a legjobbak.

„Hihetetlenül erős a mezőny, mert a járvány miatt sokan versenyeznének már – mondta Szlávik Zoltán, a verseny főszervezője. – A Dél-Alföld Sportjáért Alapítvány EU-s pályázatból rendezi az eseményt, ezért nincs nevezési díj. Az utóbbi években húsz-harminc váltó indult, ezúttal nyolcvanhárom, valamint tizenhét egyéni futó is. Esélyekről még nem tudok beszélni, mert nem kaptam meg a pontos váltó-összeállításokat, de a Tabáni Spartacus biztosan erős csapattal indul. Gyakorlatilag a teljes felnőtt, junior és ifi elitmezőny részt vesz a versenyen.”

A hétvégi rendezvény valódi tájékozódási futófesztivál, amelynek egyik eleme, hogy péntek este egy tájfutóbulival melegíthetnek a résztvevők a másnapi futásra. Egyébként hamarosan indul az egyéni versenyszezon is: július végén az Őrség-kupa nyitja a sort, augusztusban pedig minden hétvégén országos rangsoroló versenyt rendeznek.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Boros Richárd negyedik Spartathlonján a hegyen szeretne elköszönni édesapjától

Csupasport
Tegnap, 11:44

Turós Izabella számára egy álom megvalósulása a Spartathlon-részvétel

Csupasport
2026.09.23. 11:47

Jó ötletnek bizonyult mogyorókrémet vinni a Darálóra

Csupasport
2026.09.16. 16:44

A teljesítésért érkezett, női pályacsúcsot futott a Darálón

Csupasport
2026.09.15. 16:06

Kelemen Anett jó színészi képességeit is kamatoztatta Berlinben

Csupasport
2026.09.14. 16:35

Összeomlott, de a hajrábeli találkozások pluszmotivációt jelentettek a folytatásra

Csupasport
2026.09.13. 18:58

Győzelem a Szavanna Trailen – jöhet Dél-Korea

Csupasport
2026.09.08. 14:58

Ezüstérmet szerzett az eddigi leghosszabb távján

Csupasport
2026.09.07. 17:44